Élet-Stílus

Induló RTL és TV2, Titkos üzenet és Álomhajó: erről szólt Magyarország 20 évvel ezelőtt

Nosztalgiázzunk kicsit, repüljünk vissza húsz évet és nézzük meg, popkulturális szempontból mennyire volt izgalmas év 1997.

Ha már tegnap megnéztük, hogy mennyi minden történt külföldön 1997-ben, most már arra is rácsodálkozhatunk, hogy itthon mennyire lapos volt minden húsz évvel ezelőtt. 1997-ben Magyarországon tombolt a trash és a gagyi, de legalább a Szigeten léptek fel izgalmas előadók, és itt most nem a The Prodigy-re gondolunk, bár nyilván ők is ott voltak. Persze menő volt, hogy tavaly Rihanna, idén meg Pink lépett fel a Szigeten, de 1997-ben David Bowie is ott volt, sőt az akkor viszonylag nagy számnak tartott Chumbawamba is.

Ijesztő belegondolni, de már húsz év eltelt azóta, hogy sláger lett a Carpe Diem Álomhajó című számából.

Ugyanebben az évben jött ki az Emergency House a Dübörög a házzal,

illetve a TNT a Titkos üzenettel.

Az azóta már ki tudja hová tűnt Tunyogi Orsi is ekkor lett egyslágeres sztár a Ha lemegy a Nap című számmal.

A szegényember Spice Girls-je, a Baby Sisters is ebben az évben énekelte, hogy Rád gondolok,

és szerencsére fiúcsapatok is alakultak, többek közt a Hip Hop Boyz, z-vel a végén, akik húsz évvel ezelőtt, 1997-ben követték el a Megbántottak című számot.

Baromi nehéz volt híres, de nem trash-kategóriába tartozó zenét találni 1997-ből, pedig a Kispál és a Borz is ebben az évben énekelte, hogy Emese, most már indul a buszod.

1997-ben mutatták be a mozik az azóta valamilyen szinten kultfilmmé vált Csinibabát, és A miniszter félrelépet is, aminek a mai napig fájdalmas látványt nyújt a plakátja, de legalább Dobó Kata megalapozta vele a karrierjét. Amiért viszont popkulturális és sok más szempontból is rettenetesen fontos év volt 1997, az az, hogy akkor indultak el Magyarországon az első kereskedelmi csatornák, az RTL Klub és a TV2 is, amik a mai napig tartják magukat. Az alábbi videón az RTL Klub még kísérleti adása látható Pokrivtsák Mónikával, aki akkor még Szalai Mónikaként mutatkozott be a betelefonálóknak.

Hát ilyen volt 1997 Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik