Amikor Necia Freeman meg akarta tudni, hogy miért jó és addiktív a heroin, egy függő azt válaszolta neki:
Necia önkéntes Huntingtonban, a túladagolás fővárosában. A nyugat-virginai városban az amerikai átlaghoz képest tízszer többen halnak meg túladagolás miatt. Tavaly augusztusban volt olyan nap, amikor 28 túladagolásos esethez riasztották a mentőket. 26-an túlélték, ketten meghaltak. Necia elindított egy önkéntes hálózatot, hogy segítsen az utcán rekedt függőknek, hogy élelemhez és professzionális segítséghez jussanak.
Ő az egyik szereplője a Herion(e)-nak, annak a rövid dokumentumfilmnek, ami Huntington és környékének valóságát mutatja meg három nő szemszögéből. Necián kívül Jan Rader tűzoltó-orvos és Patricia Keller bírónő próbálja a függőket jobb útra terelni, mindenki a saját eszközével. Az orvos Naloxone injekcióval éleszti újjá azokat, akiknek a kábítószer miatt leáll a légzésük. Ha élnek a lehetőséggel, mehetnek rehabra, ha nem, jöhet az újabb adag. A bírónő emberséges szankciókkal mutatja meg, nem következmények nélküli, ha valaki a kábítószert választja a tisztes polgári élet helyett.
Nemcsak egy, hanem több generációt is elveszítettünk
– Jan Rader foglalja össze, milyen óriási problémát jelent a tomboló ópiátjárvány Amerikában.
A probléma nagyjából öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a hatóságok úgy próbálták visszaszorítani a fájdalomcsillapítók alkalmazását, hogy szigorították azok elérését. Bár tényleg nehezebb lett hozzájuk jutni, a fájdalomcsillapító-függők más szert találtak: a heroint. Vagy az annál még erősebb szintetikus ópiátot, a fentanilt, ami akár százszor is erősebb hatású lehet a morfiumnál, és ötvenszer a heroinnál. És ugyanannyiszor halálosabb is.
A dokumentumfilm rendezője Elaine Sheldon tavaly februárban kezdett forgatni, és májusig követte a három nő munkáját. Ez nem a heroinról szól, hanem azokról, akik a legkeményebben dolgoznak azért, hogy megváltoztassák Huntingtont – mondja.
Nyitókép: Spencer Platt/Getty Images/AFP
