Élet-Stílus

80 óvszer volt a meztelenül megtalált magyar prostituáltnál

Valószínűleg kitoloncolják az Amerikai Egyesült Államokból azt a magyar nőt, akit prostitúció miatt ítéltek el, miután meztelenül találtak rá egy drograzzia során egy stevensville-i ingatlanban.

A stardem.com beszámolója szerint a 31 éves P. Ilonát augusztus 31-én ítélte el a bíróság.

A drograzziára augusztus 29-én került sor John Oday lakcímén. Az egyenruhások a helyszínen a földön heverve meztelenül találtak rá a nőre, közelében a férfival.

P. Ilonánál megtalálták az útlevelét, vízumát, valamint hétezer dollárnyi – átszámítva 1.8 millió forintnyi – készpénzt és 80 elhasználatlan óvszert.  A jelentések szerint P. Ilona és Oday sem tudta elmagyarázni, hogyan találkoztak. 

A nő telefonját lefoglalták, és kiderült, hogy több escort oldalon is hirdette magát a saját fotóival. Bizonyíték volt ellene egy használt óvszer is, ami közvetlenül mellette hevert, mikor csattant a csuklóján a bilincs.

Megállapították, hogy Oday 750 dollárt – közel kétszázezer forintot – fizetett P. Ilonának a szolgáltatásaiért két órára.

P. Ilonát három napig tartották fogva, majd augusztus 31-én elítélték. Ügyét felgyorsították, hogy mielőbb deportálhassák őt Magyarországra.

Valószínűleg soha nem térhet majd vissza Amerikába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik