Élet-Stílus

Harangozó Teri egykori otthona emléktáblát kapott

Az énekesnő 2015. szeptember 8-án hunyt el. Harangozó Teri halálának második évfordulóján megemlékezést tartottak egykori otthonánál, ahol egy emléktáblát is felavattak.

E házban élt 1997-től élete végéig Harangozó Teri (1943-2015) előadóművész, a Mindenkinek van egy álma című dal felejthetetlen énekesnője

– áll a XIII. kerületi épület falán.

Örökösei kiárusítják Harangozó Teri ruháit és ékszereit
Az egyik rajongó nyolcezer forintért jutott hozzá egy estélyihez.

A ceremónián a rokonokon kívül megjelentek a néjóhai énekesnő pá­lyatársai, de a XIII. kerület polgármestere és parlamenti képviselője is. Aradszky László, Koós János és Dékány Sarolta mellett ott volt Harangozó Teri egyik legjobb barátja, Poór Péter is, aki megható be­széddel emlékezett a Táncdalfesztiválok sztárjára.

Szinte napra pontosan ötven esztendőn át voltunk jó barátok. Ennyi ideig kitartottunk egymás mellett, és mindig számíthattunk a másikra. Egy Kalocsáról Budapestre tartó autóbuszon ismerkedtünk meg, akkor derült ki számunkra, hogy mindketten énekesek vagyunk. Én egy tévéműsorban láttam őt, ő viszont a hangomat ismerte, mert megvolt neki az akkor megjelent első kislemezem

– mondta a Borsnak Poór.

Nyitókép: MTI/Földi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik