Élet-Stílus

Hitéleti beruházás a csepeli stadionépítés

Ferenc pápa döntése nyomán 2020. szeptember 13-a és 20-a között Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ehhez kapcsolódóan pedig a kormány megerősítette egy határozatban, hogy ötmilliárd forinttal támogatja egy „sport- és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas, multifunkcionális” csarnok megépítését, írja a csütörtökön megjelent HVG.

Évekre lebontva erre idén 700 millió, jövőre 1,3 milliárd, 2019-ben 3 milliárd forint megy, a megjelölt kedvezményezett pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

A lap szerint azonban a katolikusoknak semmi szükségük a csarnokra, úgy tudni, az építkezés ötlete nem tőlük származik.

Egy csepeli csarnok felépítése már akkor is felmerült, amikor a 2024-es olimpiát pályázta volna meg Budapest (ez később nem történt meg, a Nolimpia aláírásgyűjtő kampány sikere megfutamította Orbánt), így a költség nem az olimpiai pályázást drágította volna, de ebből nem lett semmi.

Az olimpia után most a 2023-as atlétikai vb-re pályázna Budapest, több versenyszám Csepelen lenne, erre már ki is írtak egy 15v ezer férőhelyes stadion építésére vonatkozó pályázatot, a katolikusoknak készülő csarnok melegítőhelyszín lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik