Élet-Stílus

100 ezer forint értékben ettek és ittak azok az iskolás fiatalok, akik egy éjszakára bezárták magukat egy boltba

Talán nincs is olyan ember, aki még nem gondolkodott el azon, hogy milyen érzés lehet bezárkózni egy boltba és ott rászabadulni a rengeteg termékre. Legyen szó ételról, italról, esetleg elektronikus eszközökről.

Két skót fiatal most beteljesítette ezt az álmát, ugyanis sikerült bezárkózniuk egy helyi Sainsbury’s üzletbe, ahol 300 font értékben ettek és ittak egész éjjel. A 12 és 13 éves srácok nem aprózták el a dolgot, az átszámítva több mint 100 ezer forintos “buliban” alkoholt is fogyasztottak, méghozzá nem is keveset.

A randalírozásnak elég hamar véget vetett a rendőrség, a járőrök hajnali kettőkor kapták el a gyerekeket, akiket haza vittek a szüleikhez.

A fiatalok úgy látszik, nem akartak üres kézzel távozni, mivel az eset után az üzletből eltűnt egy kamera és két memóriakártya is.

Mint kiderült, a boltnak nincs külön biztonsági őre este 10 után, a közelben dolgozó éjszakai munkások lettek figyelmesek a gyerekekre.

A Sainsbury’s  szóvívője megerősítette a sajtó értesüléseit, valamint azt is elmondták, hogy a rendőrség nyomozást indított az ügyben, ami jelenleg is tart.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik