Élet-Stílus

Közösen kérték az eutanáziát, 65 év házasság után csókkal búcsúzott egymástól a házaspár

65 együtt töltött év után egymás karjaiban hunyt el egy idős holland házaspár, miután úgy döntöttek, mindketten az eutanáziát választják.

Az egyaránt 91 éves Nic és Trees Elderhorst még utoljára megcsókolták egymást, mielőtt örök nyugalomra tértek, a hollandiai Didan városában még június 4-én.

Nic 2012-ben kapott sztrókot, ami miatt az utóbbi években folyamatos fájdalmai voltak és ez korlátozta a mozgásban is. Idő közben Trees állapota is folyamatosan romlott, ezáltal nem tudta már gondját viselni férjének. Ráadásul egyre rosszabb lett a memóriája, vaszkuláris demenciát diagnosztizáltak nála.

Bár barátaik, hozzátartozóik és szomszédjaik a segítségükre álltak, attól tartottak, hogyha egyikük meghal, a másiknak egy idős otthonban kell leélnie élete hátralévő részét.

A hatályos holland jogszabályok szerint az eutanázia csak szigorú feltételek mellett legális az országban. A betegeknek bizonyítaniuk kell, hogy reménytelenül és elviselhetetlenül szenvednek.

Lányuk egy helyi lapnak azt nyilatkozta, a közös eutanáziával teljesült szülei legfőbb kívánsága.

Az idős pár hat hónapot töltött el klinikán az eutanázia előtt, ahol profi szakemberek készítették fel őket a halálra.

Szinte példátlan a történelemben, hogy egy pár mindkét tagja egyszerre részesüljön az eutanáziában.

(Daily Mail, Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik