Élet-Stílus

Bogyókon és gombán élt egy hónapig az erdőben eltűnt lány

Megtalálták azt az amerikai fiatalt, aki még júliusban tűnt el a vadonban. Elmondása szerint bogyókat és gombákat fogyasztott, vizet pedig egy patakból ivott – írja az Independent.

A 25 éves Lisa Theris a beszámolók szerint több mint húsz kilót fogyott, testét pedig vágások és csípések borították.

A nő egy alabamai erdőben tévedt el cipő, telefon és táska nélkül.

Végül az út mellett egy motoros szúrta ki, aki hangokat hallott a bokorból helyi idő szerint szombaton délután 2 óra körül.

A radiológusként tanuló Theris eltűnése előtt két férfivel volt, akik később kiraboltak egy közeli vadászházat. Mint mesélte, azért távozott mellőlük, mert nem akart részt venni a bűncselekményben.

Raymond Rodgers seriff közölte, nem tesznek fel neki túl sok kérdést, mert az elsődleges cél most az, hogy helyreálljon egészségügyi állapota.

Theris lánytestvére, Elizabeth egy helyi lapnak arról beszélt, megkönnyebbül a család, amikor megtalálták őt.

Nem lehet leírni szavakkal a boldogságot, amit akkor éreztünk, amikor újra láthattuk. Szerencsések vagyunk, hogy életben van. Nagyon erős, hogy végig tudta csinálni

– fogalmazott.

Az ügyben nyomozást indítottak.

47 nap után lett meg az eltűnt túrázó, barátnője mellette halt meg
A 21 éves férfi 30 kilót fogyott közel két hónap alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik