Élet-Stílus

Kettőt visít, és már kaja van a szájában – ezért hízik el a gyerek?

Nem kell messze menni, elegendő, ha leugrunk a közeli játszótérre vagy a szomszédos parkba, és nézzük egy darabig az embereket. Előbb-utóbb látni fogunk olyan szülőket, akik folyamatosan tömik a gyereküket valamilyen hangosan roppanó csemegével. Mindegy, hogy hisztizik, unatkozik, fáj a hasa vagy csak egy kis figyelemre vágyik, a kaja a válasz. Az orális emóciókezelés evolúciós gyökerű, az étellel való jutalmazás vagy szeretetkifejezés azonban nagyon rossz beidegződéseket eredményezhet a gyerekben, ezek az automatizmusok pedig megkeseríthetik a felnőttkort.

Nem baj, ha jó húsban van, sőt! Egy gyerek legyen egy kicsit kövér.

Meséli a családjára jellemző attitűdöt Vági Zsolt dietetikus, jógaoktató, coach, aki már ötévesen túlsúlyosnak számított, mivel kétszer nagyobb volt a kortársainál. A helyzet persze egyre rosszabb lett, és a husi kisfiúból szépen lassan magas vérnyomással, szívritmus- és anyagcserezavarokkal küzdő, 137 kilós kamasz lett. Bár túlsúlya kialakulásában egyéb tényezők is szerepet játszottak, többek között a mozgásszegény életmód, a rossz táplálkozás, és a gyermekkori asztmámra kapott szteroid gyulladáscsökkentők, a szakember ma már tisztán látja, hogy gyerekként rengeteg rossz viselkedésmintát és szokást gyakoroltak a környezetében élő felnőttek, például az étellel való unaloműzést és szeretetkifejezést.

Szerintem a roskadásig rakott étkezőasztal a nagyszüleim számára a jólét szimbóluma volt, amiért egyébként nem is lehet hibáztatni őket, hiszen átéltek egy világháborút és nélkülözést. Ám ebből kifolyólag nálunk – és még millió másik családnál – az étel központi kérdés volt. Leginkább a mennyisége, és nem a minősége vagy a változatossága, ahogy nekem ma, felnőttként.

Vági végül 16 évesen, egy komoly rosszullét során döntötte el, hogy változtatni fog az életén. Az egyre látványosabb eredmények után pedig megfogadta, hogy a saját tapasztalataival másoknak fog segíteni. Ő maga elhízott kamaszként borzasztóan izolálva érezte magát, és nem merte igazán elhinni, hogy sikerülhet a változás. A szakmaválasztásnál  arra törekedett, hogy iránymutatást tudjon adni, és megértetni az emberekkel, hogy fordulhat 180 fokot az életük, „csak” fel kell adni a rossz szokásokat.

A dietetikus tehát személyesen megtapasztalta, mennyire kemény munkával jár újraépíteni önmagunkat, és milyen nehéz megválni a káros gyerekkori reflexektől, amiket – bár nem rossz szándékból – sokszor a szüleink és a családunk ragasztott ránk.

A szakember napi szinten tapasztalja a felnőttek furcsa hozzáállását az ételhez.

A saját fülemmel hallottam egyszer egy gyorsétterem teraszán, ahogy egy kisgyerek azt mondta az anyukájának, hogy nem tudja megenni a hatalmas hamburgert. A reakció a következő volt: nem érdekel, megeszed, ha már megrendelted. Szinte mindennapos, hogy találkozom hasonlókkal.

A szakember úgy látja, a szülők egyik leggyakoribb hibája, hogy unaloműzőként, a gyerek lefoglalásaként nyúl az ételhez olyan helyzeteben is, amikor valódi éhségről szó sincs. Olyan ez, mint a TV vagy az okostelefon, amit a kicsi kezébe nyomunk, hogy hallgasson már el. Ám ha a szülők nem a megfelelő módon reagálnak a gyerek jelzéseire – nevezetesen, a szomorúságra vigasztalással,  az unalomra játékkal – akkor az érzelmek szépen lassan összekapcsolódnak az evéssel. Pótcselekvés vagy megküzdési mechanizmus lesz belőle, ami felnőttkorra automatizmussá válik, könnyű lesz vele kitölteni az ürességet önmagunkban

Természetesen nem a suli utáni fagyizással vagy a nagymama ajándékba hozott csokijával van a probléma, hanem azzal, ha minden nyekkenésre érkezik egy falat a gyerek szájába.

És persze az sem mindegy, hogy milyen falat az a falat – hangsúlyozza Vági, amikor megkérdezem, hogy a natúr kölesgolyó, illetve az alma ugyanolyan rossz-e, mint a chips vagy más sátánként üldözött édességek.

Egyáltalán nem helyeslem, ha a szülő túleteti a gyerekét. A rossz beidegződés bármilyen étellel kialakulhat. A fentebb említett két példa viszont semmiképp sem említhető egy lapon

– szögezi le a szakember.

A natúr zöldségek, gyümölcsök vagy egyéb egészségesebb rágcsák (mint például az almachips vagy a kölesgolyó) nem okoznak olyan mértékű ízorgiát a szájban, mint a feldolgozott, ízfokozókkal teletolt chipsek vagy ropik.

A cikkekre vágott sárgarépára nagy eséllyel senki nem fog rászokni, míg a cukros nápolyikkal vagy a túlfűszerezett nasikkal egyszerűen nem lehet leállni.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni még egy fontos dolgot, mégpedig az orális élvezetek evolúciós hátterét, miszerint: az étellel, evéssel, vagy egy kicsit általánosabban a száj ingerlésével nagyon jól lehet kezelni az emóciókat.

Fotó: Thinkstock

Ez nem újkeletű dolog, hanem ősmintázat, ami az egyedfejlődés során megfigyelhető – magyarázza dr. Forgács Attila klinikai szakpszichológus, gasztropszichológus a folyamat működését.

A magzati kor ötödik hónapjában a babának már kifejlődött az ujja, a képalkotó eljárásoknak köszönhetően pedig megfigyelhető, hogy a szájába veszi, és szopja azt. Nem nagyon van mit csinálnia, kicsi a hely, ingerszegény a környezet, ezért ezzel foglalja el magát. Világos, hogy itt a szájnak még nincsen táplálási funkciója, hiszen az a köldökzsinóron keresztül történik. Vagyis már a születés előtt érzelmi jelentősége van az orális ingerlésnek. Ebből később annyira univerzális emóciókezelés lesz, hogy mindenre válasz lehet: ingerültségre,  félelemre, boldogságra, és a kínok tompítására is.

A gasztropszichológus is egyetért a dietetikus véleményével. A szoptatás időszakát leszámítva nagy hiba a nyűgösködő, hisztiző gyerek szájába minden esetben cumit dugni, vagy a kis óvodást csokival jutalmazni. Egyetlen “előnye” van, a felnőtteknek nem kell gondolkozni a valódi probléma okán.

Forgács ugyanakkor Sigmund Freud elméletével szemben azt tapasztalja, hogy a hatvanas évek óta, a fogyasztói társadalom megjelenésével már egyáltalán nincs szükség fejlődéslélektani elakadásra vagy traumára ahhoz, hogy az orális megoldási mód fixálódjon, és később a felnőtt örömforrásként tekintsen az ételekre. A pszichoanalitikus elmélete a saját korában, – két világháború között – még érvényes volt, ám a gasztropszichológus szerint ma, amikor a magyar társadalom 65 százaléka elhízott, már nem lehet kizárólag a helytelen szülői viselkedést okolni a tömeges kövérségért.

Az árubőség, és az élelmiszerbőség korában egyre többen és egyre fiatalabb korban híznak el. Nekem úgy tűnik, hogy az emberiség nem tudta kinőni azt a mintát, hogy a krízis éhezéssel jár, és ha krízis van, akkor a túlélési mechanizmus a tartalékolás. Talán épp emiatt egészen más problémákra is az orális megoldási mód, például az emocionális evés a válasz.

A szakember hozzáteszi, hogy az evolúció során és a civilizációtörténet nagy részében teljesen általános volt az időszakos éhínség, és bár sok országban ez már nem mindennapos jelenség, azért Damoklész kardjaként még mindig folyamatosan ott lebeg a fejünk felett. A világban az ENSZ adatai szerint csaknem 800 millióan  éheznek, Magyarországon pedig a becslések szerint  több százezer alultáplált gyerek él.

Vági Zsolt szerint ugyanakkor a jelenből szemlélve nem kell nagy hangsúlyt adni annak,  hogy pontosan miért lett valakiből elhízott felnőtt. Ennek ellenére sok túlsúllyal küzdő ember szereti a gyerekkorára fogni az életmódváltás sikertelenségét.

Nagyon sokan körülbelül a nullához közeli erőfeszítést hajlandóak megtenni saját magukért, cserébe viszont hatalmas eredményt várnak. A milliárdos fogyókúra iparág pedig rá is játszik erre, és elhiteti az emberekkel, hogy nem kell semmit csinálniuk, mert ha megveszik ezt és ezt a terméket, akkor pillanatok alatt lefogynak.

A valóság persze közel sem ez. A divatos diéták mellett jellemzően önismereti útra is szükség van ahhoz, hogy valaki rálásson a saját indítékaira, mondjuk megértse, hogy éjjelente miért falja fel a hűtője tartalmát. Majd utána még ellen is kell állni ezeknek a késztetéseknek, egészen addig, míg az új, egészségesebb szokások nem rögzülnek. Ebben segítenek az olyan technikák, amik az önmegfigyelésen alapulnak, mint a meditáció, a jóga, a mindfulness technikák – teszi hozzá Vági.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik