Élet-Stílus

Nemi sztereotípiái miatt kirúgta a Google

A mérnök nem hagyja annyiban, perre megy az óriáscég ellen.

A Google kirúgta azt a férfit, aki egy belső feljegyzésében azt írta, biológiai okai vannak a nemi arányok eltolódásának a számítástechnikai iparban. Szerinte “a Google baloldali beállítottsága egy politikailag korrekt monokultúrát” hozott létre a cégen belül, ami gátja az őszinte beszédnek a nemi különbözőségekről.

James Damore e-mailjében a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy elbocsátották, amit azzal indokoltak, hogy nézetei “nemi sztereotípiákat állandósítanak”. A mérnök jogi útra terelné az ügyet, szerinte azért küldték el, mert panaszt tett a munkaügyi hatóságoknál, miután az óriáscég vezetése megpróbálta szégyenérzetére apellálva elhallgattatni. Szerinte jogellenes, ha a panasz miatt küldte el a Google, amely nem volt hajlandó nyilatkozni.

A mérnök, aki LinkedIn-profilja szerint rendszerbiológiai doktorátussal rendelkezik a Harvard Egyetemről, támadta a nemi arányok feljavítására vonatkozó törekvéseket az iparágban.

A férfiak és a nők preferenciáinak és képességeinek eloszlása részben biológiai okok miatt eltér. Ezek a különbözőségek megmagyarázhatják, miért nem láthatjuk a nők azonos arányú képviseletét a technológiában és a vezetésben.

James Damore levelét a konzervatív média gyorsan felkapta, Sundar Pichai Google-vezérigazgató pedig egy leiratban közölte az alkalmazottakkal, hogy a levél egyes részei sértik a cég magatartási kódexét, “átlépik a határt káros nemi előítéletek terjesztésével munkahelyünkön”.

Az Egyesült Államokban hónapok óta vita folyik a nők helyzetéről a férfiak által dominált számítástechnikai iparban. Bár több vállalat egyre elkötelezettebb a nők alkalmazását illetően, arányuk a mérnöki és vezetői pozíciókban továbbra is alacsony, és sokszor hátrányos megkülönböztetésnek, illetve szexuális zaklatásnak vannak kitéve munkahelyükön.

Az amerikai munkaügyi minisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy a Google a vonatkozó jogszabályokat megsértve kevesebbet fizetett-e a férfi kollégáikkal azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottaknak. A cég tagadja a vádakat. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik