Élet-Stílus

Mindent leír annak a lánynak az arca, aki salátát rendelt egy étteremben, de végül csak EZT kapta

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2017. 08. 07. 14:08

Lehet, hogy elsőre gúnyolódásnak hangzik, de az a helyzet, hogy a saláta egy bonyolult műfaj. Saláta ugyanis szinte bármi lehet, még igazából salátának sem kell benne lennie. A salátát meghatározni tehát nem is olyan egyszerű. Vannak persze alapvető kritériumok.

Amikor a saláta például egy dologból áll, az nehezen nevezhető salátának, az inkább csak egy tál dolog. Mondjuk paradicsom. Egy tál paradicsomot nem nevezhetünk salátának, mert akkor hazudunk. Persze már más a helyzet, ha a paradicsomhoz adagolunk még valamit, mondjuk egy kis hagymát. Akkor arra már rá lehet fogni, hogy saláta. Kicsit szegényes, de legalább saláta.

Ha azt hiszitek, hogy ezek a zavaros gondolatok csak az én fejemben fogalmazódtak meg, akkor tévedtek. Ugyanis pontosan ezek járhattak annak a szakácsnak a fejében is, aki kiadta a kezei közül a következő fogást:

@gabbiejarvis/Twitter

Ezt kapta ugyanis Georgina Jarvis, aki a családjával Spanyolországban, Mallorcán nyaralt. A 19 éves lányról a nála két évvel fiatalabb húga készítette a fotót. Gabbie elmondta, hogy mikor a nővérének kihozták az ételt, már akkor alig bírták magukban tartani a nevetést.

@gabbiejarvis/Twitter

Az egyértelmű csalódottság ellenére a lány ahelyett, hogy visszaküldte volna az ételt, gyorsan inkább megette, mert saját bevallása szerint nagyon éhes volt.

Ti hajlandóak lettetek volna fizetni ezért a salátáért?

Mirror

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.