Élet-Stílus

Itt mindenki nagyon várja, hogy betöltse a húszat

Cserepes Mihály, a Bátor Tábor önkéntese a cimborákról, a bandázásról és a felemelő pillanatokról. Interjú.

Cserepes Misiről mindig az ugrik be, hogy a kedvenc nyári szórakozóhelyemen, amikor vége a koncerteknek, ő az, aki a laptop mögé áll, és mindig az adott estéhez passzoló zenei kínálattal támadva megtáncoltatja a hajnalig maradókat. Nemrég elárulta, hogy amúgy régóta önkéntes a Bátor Táborban, és most jött haza egy speciális táborból. Azonnal interjúidőpont-egyeztetést kezdeményeztem.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Mióta vagy bátortáboros?

Hatodik éve járok, ez volt a tizennyolcadik turnusom. Ez a szám úgy jön ki, hogy az évente egyhetes nyári, súlyos és krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek szervezett tábor mellett önkénteskedem évközi rövid turnusokban és a Lélekmadár táborokban is, ahol elhunyt gyermeket gyászoló családok érkeznek hozzánk. Alkalmanként úgy hetven táborozót fogadunk hét házban elosztva. Vannak kölyök és kamasz korcsoportok részére külön turnusok. Az egyik turnusban onkológiai kezelésen átesett, illetve krónikus bélgyulladással küzdő gyerekeket fogadunk, a másikba diabéteszes, krónikus ízületi gyulladásban szenvedő, illetve hemofíliás gyerekek érkeznek. A nemzetközi turnusokban pedig szlovák, cseh, lengyel gyerekek táboroznak nálunk.

A táborozókkal úgynevezett házi cimborák és játszó cimborák foglalkoznak. Te melyik kategóriához tartozol? És mi a különbség?

A házi cimborák többsége együtt lakik a táborozókkal, egész nap velük van, a programokra is együtt mennek. A kisebb gyerekek szemében ők amolyan pótszülők, a kamaszoknak meg, ahogy mondjuk, a legjobb spanok. Én eddig játszó cimbora szerepben voltam, programokat vittem, foglalkozásokat, játékokat vezettem. Idén új feladatra beszéltek rá, a bandázó programra, ami gyakorlatilag csapatépítés: a gyerekek tizenkét-tizenhárom fős csoportokban közösen alkotnak, játékos feladatokat oldanak meg, beszélgetnek egymással, és dolgozzák fel az élményeket a játék után. Mi kamaszokkal foglalkoztunk.

Milyen egy átlagos cimbora? Ha van ilyen.

Azt hiszem, nincs. A lényeg, hogy minimum húszévesnek kell lenni, de van köztünk hatvan feletti is, aki éppúgy játszik és éppúgy bohóckodik tigris- vagy rókajelmezben, mint a legfiatalabbak. Van köztünk katona, óvóbácsi, ügyész, tévériporter, vagy épp az MTA doktora. Ami mindannyiunkat összeköt, hogy az átlagnál többet mosolygunk.

Fotő: 24.hu / Berecz Valter

Mik a táborozók kedvenc elfoglaltságai?

A magaskötél-pálya, az óriáshinta, a csúszópálya – ezek különleges élmények olyan gyerekeknek, akik a mindennapokban el vannak zárva az ilyen típusú aktivitásoktól. A kerekesszékkel közlekedőket, a látásukban vagy a hallásukban akadályozottakat ritkán engedik ilyen játékok közelébe, itt viszont a cimborák személyre szabottan tudják a lehetőségeket és a korlátokat, így mindenki biztonságosan részt tud venni a programokban. Van például kerekesszékkel is teljesíthető magaskötélpálya-elem. Aztán van egy szuper lovardánk, nagyon szeretik a gyerekek, és van egy spéci és biztonságos íjászpálya erdei környezetben, ez rendre elvarázsolja a táborozókat. Van egy tó, ahol evezünk és horgászunk. És persze a logikai játékoktól a kézműveskedésig, a zenés és színjátszó programokig rengeteg a kibontakozási lehetőség.

Nuku para! Csak a tuti! Mindenki buliii! #batortabor

Bátor Tábor (@batortabor) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 22., 04:53 PDT

Kamatoztatod a zenei tudásodat?

Az idei táborban a hétből öt napig teljesen be voltam rekedve a közös éneklések, kiabálások után; toltam, ahogy a csövön kifért. Szoktunk fesztivál jellegű bulikat is szervezni sztárfellépőkkel, amin nem feltétlenül azt kell érteni, hogy napjaink legnagyobb énekesei lépnek fel, itt a sztárok lehetnek akár kitalált személyek is. Ezeken előszeretettel szoktam fellépni. Van saját táncunk és közös dalunk is, melyet mindennap együtt táncol és dalol a tábor. És, hát, a zene révén kerültem a Bátor Tábor közelébe is.

Hogy volt?

Egy kedves óbudai vendéglátókertben 2011-ben egy júliusi estén a koncert után DJ-skedtem, és egy jókedvű társaság többször is odajött, kérte a kedvenc dalait. Szimpatikusak voltak, elkezdtünk dumálni, és mesélték, hogy cimborák a Bátor Táborból. Azt mondták, illenék a csapatba, mert közvetlennek és nyitottnak tűnök, és ha nem gond, elkérik az elérhetőségemet, hogy majd a következő évre hívjanak. Technikusként gondoltak rám, ő az a cimbora, aki felelős a zenékért és a fényekért, így kicsit a hangulatért is. Megköszöntem, de szinte biztos voltam benne, hogy elvész majd a cetli, amire felírták a címemet. Aztán a legnagyobb megdöbbenésemre és szerencsémre januárban kaptam egy e-mailt, hogy nem akarnak zavarni, de most lehet jelentkezni. Még aznap írtam. Három évig technikuskodtam a nyári táborokban, utóbb a képzéseken hozzám kerültek az új technikus cimborák. Voltam íjász cimbora is, ami az erdei környezet miatt szintén közel áll a szívemhez.

Féltél az első tábor előtt?

Az első budapesti interjú után, amikor felmérték, alkalmas vagyok-e gyerekeket, családokat táboroztatni, éreztem, ebben a közegben nem kell félni.

Pedig azt hallottam, komolyabb a szűrés, mintha középvezetőnek jelentkeznél egy multicéghez.

Tény, hogy alapos, sok mindenre kitérő egyéni és csoportos interjúkon kell részt venni, de az elejétől fogva azt éreztem, hogy nem fogok elrontani dolgokat, mert ide mindenki azért jön, hogy segítsen és jót tegyen. Megnyugtató és motiváló volt. Inkább csak azért izgultam az első tábor előtt, mert egyedül feleltem a technikai háttérért egy viszonylag új környezetben. Azóta meg azért drukkolok, hogy a jelentkezéseimre az a válasz jöjjön, hogy idén is mehetek. Merthogy a tapasztalt cimboráknak is minden évben újra és újra jelentkezniük kell.

Bátor Tábor

Idézet a 2001 óta működő szervezet weboldaláról: „Évente közel ezer súlyosan beteg gyereknek és családjaiknak nyújtunk sorsfordító élményeket, erőt, eszközöket az élethez, a gyógyuláshoz. Mindezt ingyen. Hisszük, hogy a felhők fölött mindig süt a nap. Táborunk nem klasszikus értelemben vett tábor. Különleges élményekkel mozdítjuk ki a gyerekeket a komfortzónájukból, hogy félelmeik legyőzésével felismerjék: képesek szembeszállni nemcsak a kalandok során rájuk váró feladatokkal, de a betegségükkel is. Mosolyt csempészünk az arcokra, erőt adunk a küzdelemhez. Célunk, hogy a sok-sok megpróbáltatás után a táborozók végre újra azok lehessenek, amik ők valójában: gyerekek.”

Attól nem féltél, hogy egy táborlakó rosszul lesz, és tehetetlennek érzed magad?

A tavaszi nagy, közös felkészítésen bemutatják a friss jelentkezőknek az eü-cimborákat, egy elképesztően felkészült egészségügyi teamet, orvosokat, nővéreket, dietetikusokat, gyógytornászokat, akik huszonnégyórás felügyeletet tartanak a tábor jól felszerelt egészségügyi épületben. Úgyhogy minket leginkább arra tanítanak meg, hogyan segítsük őket, ha egészségügyi helyzet adódik: hogyan foglalkozzunk azzal, aki rosszul van, és mit kezdjünk közben
a csoport többi tagjával. Ezért is alapszabály, hogy cimbora sosincs egyedül a gyerekekkel – ha egyiküknek esetleg be kell szaladnia az eü-épületbe, mindig maradnak cimborák a csoporttal, folytatódhat a program. Diabéteszes turnusban például állandó egészségügyi felügyelet mellett történnek a nagy fizikai aktivitást igénylő programok: ilyenkor ingadozhat a vércukorszint, esetleg mérésre vagy némi cukorpótlásra lehet szükség: ez gyakran előfordul, szinte észre sem vesszük, és már túl is vagyunk rajta, megy tovább a játék. Fontos, hogy a táborban az egészségügyi jelenlét is színesbe öltözött, mosolygós önkéntesekkel, észrevétlenül, de figyelemmel történik.

Csak nálunk láthatsz főorvosokat Superman- vagy hercegnőjelmezbe bújva.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Van gyerek, akivel rendszeresen találkozol a táborokban?

Persze. Ebben a korban két-három év borzasztó sokat számít, akár magasságban, akár stílusban, komolyságban, és iszonyú jó érzés őket újra látni. Sőt már kétjegyű azok száma, akik táborozók voltak, de elmúltak húszévesek, és cimboraként térnek vissza.

Melyek a legerősebb, legfelemelőbb pillanatok?

Nekem azok, amikor esténként, lefekvés előtt házanként összegyűlünk, és csöndes, elmélyült esti beszélgetés formájában próbáljuk feldolgozni a napot, elraktározni az élményeket, rögzíteni az aznap átélt fontos dolgokat. Amikor a tinédzser fiúk, lányok nemcsak arról beszélnek, mi mindent játszhattak és próbálhattak ki, hanem áradoznak, milyen jó, hogy itt vannak egymásnak, mennyi új barátra tettek szert, és azt érzik, itt odafigyeltek rájuk és szükség volt rájuk. A kölykök érzékenyek és vevők erre az egészre. Nagyon nyíltan, egyenesen beszélnek egyetemes értékekről, amiből rengeteget tanulok én is, és próbálom hazahozni magammal a mindennapokba.

A cimboráknak is van alkalmuk kibeszélni a történteket? Tudtok segíteni egymásnak a nehéz pillanatok feldolgozásában?

Akadnak megterhelő momentumok, vagy inkább úgy fogalmazom: az önkénteskedés lelkileg intenzív. Az is kétségtelen, hogy a cimborák akkor tudnak másoknak segíteni, élményeket nyújtani, ha ők maguk jól vannak. Ezért az ilyen beszélgetésekre léteznek központilag és alulról, magunk által szervezett lehetőségek. Egy-egy hosszú szolgálat után ez nagyon fontos. Amikor a gyerekek hazamennek, az önkéntesek közösen lezárják a turnust. Ilyenkor hetvenen összeülünk, és a vicces sztoriktól a kemény pillanatokig sok mindent megbeszélünk. Vannak speciális gyakorlatok is, amik a nehéz dolgok elengedését és a pozitív élmények rögzítését segítik.

Fotó: Bátor Tábor

Az élményterápia pozitív hatását tudományos kutatások igazolják. Te látsz a gyerekeken változást a tábor végére?

A hozzánk érkezők a betegség, a kezelések miatt gyakran kiszakadnak a környezetükből, akár hónapokat töltenek kórházban, kortárs baráti kapcsolataik gyengébbek, csökkent a magabiztosságuk. Az élményterápia kiválóan alkalmas arra, hogy visszarántsa őket a korábbi mederbe. Júniusban egy kamaszturnusban vettünk részt. Tudod, milyen ez a korcsoport: amikor azt mondják, ismerkedj vadidegenekkel, játssz velük, akkor az a minimum, hogy flegmázol, és valószínűleg nem vagy túl aktív. Az idei első napon ez nálunk se volt másképp, de aztán napról napra egyre hangosabb lett a tábor. A közös étkezések közben egy-egy asztalnál néha spontán taps és ováció tört ki. Két-három nap után már a szomszéd asztalok is bekapcsolódtak, később az egész ebédlő visszhangzott. Az utolsó napon az evés után örömtánc alakult ki az asztalok körül, amiben minden gyerek és cimbora részt vett, az egész heti jókedv a végére igazi fesztiválhangulatba csapott át. És akik érkezéskor félénken vagy akár kicsit unottan léptek be a tábor kapuján, kifelé nehezen indultak el; és bizony láttunk könnybe lábadt szemeket a nagyobb fiúknál is. Megszerettek itt lenni. Kézzelfogható volt, mit lehet egy hét alatt elérni, és hogy miért érdemes itt önkénteskedni.

Cserepes Mihály

Kutatóbiológus; molekuláris biológiával, sejtbiológiával foglalkozik az MTA Enzimológiai Intézetében és az Országos Onkológiai Intézetben. PhD-tanulmányait a Semmelweis Egyetemen végzi. A kutatómunka mellett az oktatásban is részt vesz, esetenként zeneszolgáltatóként szórakoztatja a táncoló közönséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik