Élet-Stílus

Most akkor lehet sörrel koccintani, vagy nem?

Kevés dolog van Magyarországon, ami akkora vitát vált ki, mint a sörrel való koccintás. Mióta viszont már reklámokban (például: Soproni) is összecsapják poharaikat férfiak, úgy tűnik, pontot tettünk az ügy végére.

De miért nem lehetett?

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyar hadsereg 13 tábornokát kivégezték Aradon. Azóta, elvileg nem koccint sörrel a magyar, így tiltakozva a császári elnyomás ellen.

Mi köze ennek a szabadságharchoz?

Valószínűleg nem sok. A legenda szerint az osztrák tisztek a kivégzés után mulattak és sörrel koccintottak. Erre viszont semmilyen bizonyíték nincsen.

Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás.

Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával

– nyilatkozta a történész korábban.

A szakértők szerint akkoriban nem is volt szokás német nyelvterületen a sörrel koccintás, inkább az asztalhoz csapták a korsókat az emberek ivás előtt.

Ráadásul könnyen lehet, hogy még ünneplés se volt, mert az értelmetlen kivégzést még az osztrák vezérkarban se értette mindenki. Győztek, ráadásul azokat végezték ki, akik letették a fegyvert. Sőt, az osztrákoknak egykori tiszttársak is a kivégzettek között voltak, így még kisebb az esélye annak, hogy bármit is ünnepeltek volna.

Akkor miért nem koccintunk?

Hermann szerint a legenda szívóssága azt mutatja, milyen mélyen rögzült a magyar társadalmi tudatban a megtorlás emléke.

A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, és nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt

– magyarázta a történész.

Akkor most már lehet koccintani?

Miután letelt a 150 év, elvileg igen. A 150 éves korlátozás is elég furcsának hat: a  fogadalom tartamának a török uralom 150 évéhez kapcsolása nemzeti önmarcangolásnak tűnik. 1999-ben több szakértő is úgy nyilatkozott, hogy szerintük a 150 éves időhatár feltételezhetően csak a megelőző pár évben került a köztudatba, akár egy kortárs „média-hack” esemény is lehetett.

És koccintunk?

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a sörivók 45 százaléka már nem törődik a koccintási tilalommal. A hagyományhoz leginkább az idősebbek tartják magukat: a 60 év feletti sörivóknak csupán 28, a 18-29 éveseknek viszont 61 százaléka szokott sörrel koccintani.

(Mázsár Tamás, Kiemelt kép: Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik