Élet-Stílus

Egy apa túladagolta magát heroinnal, hogy megmentse drogfüggő fia életét

A New Yorkban élő férfi így akart annyira ráijeszteni gyermekére, hogy kezelje szerfüggőségét. Sikerült.

Igazán kétségbeesett módszerrel vett rá apja 23 éves fiát arra, hogy kezelje heroinfüggőségét. A 45 éves Sergey Gnatovskiy ugyanis túladagolta magát a gyermekénél talált heroinnal, remélve, hogy a látvány, ahogy magatehetetlenül elterül, annyira meg fogja rémíteni, hogy bevonul egy elvonókúrára – írta a New York Post.

„Megmondtam neki, ha nem hagyja abba, én is azt fogom csinálni, amit ő” – mondta el a lapnak a New York-i Brooklynban élő férfi. És pontosan ezt is csinálta. A férfi szerdán belőtte magát heroinnal. Ájult testére fia bukkant rá.

A 23 éves Maykl Gnatovskiy a Postnak elmondta: amint meglátta édesapját, rögtön tudta, hogy mi történt. Azonnal elkezdte újraélesztését, és szívmasszázzsal és a Narcan nevű orrspray-vel sikerült is visszahozni apját a halál torkából. Apja az egészből semmire sem emlékszik.

A férfi a Postnak elmondta: az utolsó emléke, hogy ki akarja kapcsolni a tévét, majd arra tért magához, hogy „mentős emberek” vannak körülötte. És közben fia üvöltve kérdezi, hogy „apa, apa, megőrültél, majdnem meghaltál”.

4 éves gyerek mellett találták meg a túladagolt párt egy autóban
Az ohiói rendőrség elrettentésként tette közzé a herointól elájult párról készített fényképeket.

A kockázatos módszer azonban úgy tűnik bevált. A fiú a lapnak elmondta, hogy miután látta, mi történt apjával, mindenképpen el fog menni egy elvonókúrára. „15 éves korom óta csinálom. Most 23 éves vagyok, nem csinálhatom tovább” – mondta Maykl.

Az Ukrajnából bevándorolt apuka közölte, képes bármit megadni azért, hogy gyermeke megszabaduljon függőségétől, mert annyira szereti, képtelen lenne elviselni, ha elveszti.

A Post az esettel kapcsolatban megemlítette, hogy az Egyesült Államokban tomboló heroinjárvány különösen sok áldozatot követelt a volt Szovjetunió területéről érkezett bevándorlók között. A hivatalos adatok szerint az onnan érkezett bevándorlók körében népszerű brooklyni területeken volt legnagyobb az egy főre eső heroin okozta halálesetek száma 2014-ben és 2015-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik