Élet-Stílus

Senki sem érti, miért küldték haza ezt a lányt a ruhája miatt az iskolából

Nem csak hazaküldtek, de fel is függesztettek egy lányt, „illetlen ruházata” miatt az észak-karolinai Hickory Ridge Gimnáziumban. A kiváló tanulmányi eredménnyel büszkélkedő végzős egy blúza miatt került bajba, amely félig szabadon hagyta a vállait. A lány, akinek az eredményei alapján több egyetem és főiskola is ösztöndíjat ajánlott, most a jövőjéért aggódik, mert úgy gondolja, mindent elveszíthet, amiért négy éven át keményen dolgozott.

Michelle Cline, a harrisburgi középiskola igazgatónője nem ismer tréfát az öltözködési szabályokat illetően.

Tavaly szeptemberben azzal került be a hírekbe, hogy 45 diáklányt büntetett meg egyszerre, mert leggings-t viseltek nadrágként.

A Summer nevű végzős lány azt mondja, többször volt már gondja az igazgatónővel, ezért az anyja a lelkére kötötte, hogy ha bajba kerülne az iskolában, hívja fel őt először, mielőtt bármit is tenne. Amikor az étteremben Cline kiszúrta a blúzt, és közölte, hogy a lánynak azonnal vele kell mennie az irodájába átöltözni, Summer nemet mondott. Azt mondta az igazgatónőnek, erre csak akkor hajlandó, ha beszélhet az anyjával. Közben az egyik barátjától kölcsönkért egy dzsekit, amit felvett, és a biztonság kedvéért nyakig becipzárazott.

Az igazgatónőnek azonban ez már nem volt elég. Hívta az iskolai rendőrt, és közölte a lánnyal, hogy mivel az anyját nem tudta elérni, Summer vagy azt teszi, amit mond neki, vagy letartóztatják. Utóbbira csak azért nem került sor, mert a lány anyja közben visszahívta Clinet.

Summert végül két hétre felfüggesztették az ellenszegülése miatt, és megtiltották neki, hogy részt vegyen az ünnepélyes bizonyítványosztáson. A lány azt mondja, hihetetlenül szomorú emiatt, hiszen megérdemelné, hogy a társaival együtt ünnepeljen. Sokkal jobban aggódik azonban amiatt, hogy Cline a hátralévő időben ki fog találni valamit, ami miatt kirúghatja, és ő akkor elbukja az ösztöndíjajánlatait, konkrétan az egész jövőjét.

(via Daily Dot)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik