Élet-Stílus

Nem épp erre számított a pornósztár, mikor apját kérdezte a karrierjéről

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2017. 05. 24. 17:58

Korábban a témában:

Kis idővel a visszavonulása utána, az ünnepelt pornósztár Aurora Snow az édesapja elé állt és megkérte, mondja el őszintén, mit is gondol a felnőttiparban épített karrierjéről.

Valósággal földhöz vágta a válasz.

Büszke voltam rád

– hangzott el a szülő szájából a Huffington Post találata szerint.

Fotó: Instagram/Aurora Snow

2000 és 2011 között Snow-t a leghíresebb pornószínésznők közt tartották számon, még az AVN nevű felnőtthír-magazin Hírességeinek Csarnokába is bekerült.

Aurora nyugdíjas éveit a Daily Beast nevű botrányportálnál tölti, ahol riporterként tevékenykedik, interjúalanyait a felnőttiparról kérdezi. Itt épp egy forgatási helyszínt mutat be:

Pár éve pedig arról is nyilatkozott, hogyan fogja elmondani a gyermekeinek, korábban mivel foglalkozott. Pornós múltjáról viszont szüleivel nem nagyon mert értekezni. Legutóbbi bejegyzése szerint a szóban forgó beszélgetés így hangzott édesapjával:

Mikor már több mint egy órája telefonáltunk és épp leraktuk volna, összeszedtem a bátorságom és megkérdeztem:

Apu, mit éreztél, amikor megtudtad, hogy én vagyok Aurora Snow?

Csend. Aztán jött a válasz.

Büszke voltam rád.

És Aurora egyáltalán nem erre számított, mert emlékei szerint bizony volt, hogy apja igencsak mérges volt a munkája miatt. De a beszélgetés folytatódott:

Aurora: Nem sokkoltalak? Nem voltam éppen az a fajta, aki a pornónál köt ki.

Apu: De sokkoltál, viszont büszke is voltam. A lányom Aurora Snow – mikor a barátaim megtudták, csak annyit mondtak, “Istenem, az a te lányod!?”

Aurora: És hogyan kezelted a helyzetet?

Apu: Amikor azt kérdezték, hogyan érzem magam, hogy a lányom egy pornókirálynő, csak annyit válaszoltam: “Ti mennyi pénzt kerestetek eddig azzal, hogy szexeltek?” Semennyit. Sőt, nekik kellett fizetniük érte. És ekkor azt mondtam: “Oké, a lányom több százezer dollárt keres azzal, hogy szexel, szóval könyörgöm, ha tehetnétek, ti is bevállalnátok, nem?” Ekkor elhallgattak.

Aurora: Szóval nem volt fura neked?

Apu: Nem, nagyon büszke voltam rád.

Később azt is mondta: nem akart álszent lenni, mert ha lehetősége adódott volna rá, ennyi pénzért ő is bevállalta volna. Sőt, végül már hencegett is vele, mert ezt tényleg kevesen tehetik meg.

Büszke vagyok rá, hogy a lányom vagy. Ez a te életed és azt teszel vele, amit csak akarsz. Az tesz engem boldoggá, ha saját döntéseket hozol.

– jelentette ki Aurora Snow apukája.

Nem járt azonban ennyire jól Leah Gotti, aki az alábbi videóban épp azt meséli el, édesapja hogyan tagadta ki őt a családból, mikor kiderült, hogy pornózik. Mick Blue szülei viszont elkérték az egyik “produkcióját” videokazettán.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.