Élet-Stílus

Elköltöztek, bementünk: így néz ki a Brit Nagykövetség épülete

Elköltöztek, bementünk: így néz ki a Brit Nagykövetség épülete

Április közepén írtuk meg, hogy hetven év után költözik a Brit Nagykövetség: az V. kerületi Harmincad utcai főhadiszállásuk után a II. kerület lesz az új otthonuk. Mivel a dolgozókon kívül valószínűleg kevesen jártak az épületben, ezért a nagykövetség engedélyével szerveztünk oda egy fotózást, hogy megmutassuk, hogyan is néz ki belülről.

Az épület pár perc sétára van a Deák Ferenc tértől. 1948 óta, azaz közel 70 évig használták erre a célra.

Fotó: Berecz Valter

A Harmincad utca 6-ban található klasszicista épület az 1838-as nagy pesti árvizet és Pest 1849-es ostromát is túlélte. A huszadik századot viszont nem: a Hazai Bank a századforduló után kinőtte Dorottya utcai székházát és megvette az öregedő épületet, amit lebontottak és helyére épült meg 1914-ben a mostani változat.

Fotó: Berecz Valter

A bank három évtizeden át, a második világháború utáni államosításig használta az épületet.

Fotó: Berecz Valter

1944-ben Raoul Wallenberg kibérelte az épület harmadik emeletét, ahol nemcsak zsidókat, de az értékeiket is bújtatta.

Fotó: Berecz Valter

Kevesen tudják, de a XX. század második felében a szemben lévő Patyolat üzlet O betűje egy kamerát rejtett, amit a titkosrendőrség használt megfigyelésre.

Fotó: Berecz Valter

A trezorokban bújtatták a bankvezetőket az üldözések alatt.

Fotó: Berecz Valter

Külseje a 90-es évekig egyre romlott, mert a nagykövetség nem akart rá nagyobb összeget költeni úgy, hogy nem tudta, maradhat-e hosszabb távig. 91-ben viszont 25 évre kibérelték az épületet, így akkor fel is újították.

Fotó: Berecz Valter

A Pénztártermet 1993-ben maga II. Erzsébet avatta fel.

Fotó: Berecz Valter

Egyelőre nem tudni, mi lesz az épület sorsa.

Fotó: Berecz Valter

A házról itt írtunk bővebben, ha van pár perce, olvassa el.

Fotó: Berecz Valter

 

Fotó: Berecz Valter
Olvasói sztorik