Élet-Stílus

Gorlice: visszafordították az orosz gőzhengert

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 05. 02. 17:33

Korábban a témában:

A nagy háború hadszínterein gyorsan kiderült a német villámháborús terve kudarca. Ludwig von Moltke vezérkari főnök és a német hadvezetés ’14 nyarán még azzal számolt, hogy míg a németek villámgyors offenzívája megadásra kényszeríti Franciaországot, az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje képes lesz feltartóztatni Oroszországot és Szerbiát.

Azt persze senki nem gondolta, hogy a Habsburgok és a Romanovok birodalma egy súlycsoportban lenne, ám a központi hatalmak stratégái úgy vélték, az oroszok csak nagyon lassan, hónapok alatt lesznek képesek haderejüket mozgósítani.

Az orosz gőzhenger

Ehhez képest az “orosz gőzhenger” hamar csúcsra járt, betört Kelet-Poroszországba, és megállíthatatlanul tört előre lengyel területen. A nyugdíjból visszahívott Hindenburg két ragyogó győzelemmel megállította a váratlan offenzívát, osztrák-magyar bakák százezreinek vágóhídra küldésével pedig az év végére sikerült a frontot a Kárpátok előterében úgy-ahogy megszilárdítani.

Embertelen körülmények között folyt a harc, amelyből kiemelkedik a limanovai csata, Muhr Ottmár ezredes és a Nádasdy-huszárok önfeláldozása, amellyel sikerült elkerülni az összeomlást. A Monarchia csapatai gyakorlatilag felmorzsolódtak az iszonyatos túlerővel szemben, becslések szerint Ferenc József mintegy 800 ezer katonája veszett el, de hasonló veszteségeket szenvedtek a német és az orosz seregek is. Tavaszra a helyzet kilátástalanná vált a központi hatalmak számára.

Az oroszok már Máramarosban jártak, az Osztrák-Magyar Monarchia a katonai vereség határán állt. Félő volt az is, hogy a cári győzelmek hatására Románia és Olaszország is belép a háborúba, méghozzá az antanthatalmak oldalán.

A Monarchiát meg kellett menteni

A Moltkét felváltó Erich von Falkenhayn úgy döntött, hiába forró a helyzet nyugaton is, komoly erőket kell a keleti frontra csoportosítania szövetségese talpon maradása érdekében – különben mindennek vége. Meggyőződése volt, hogy a háborút nem egyetlen, hatalmas csatával, hanem csak az ellenség felmorzsolásával, kivéreztetésével lehet megnyerni, ezért hamar elvetette a Kelet-Poroszország és Kelet-Galícia irányából történő “kettős átkarolás” tervét.

E helyett Krakkótól délkeletre, Gorlice és Tarnów között egy viszonylag szűk frontszakaszon szándékozott áttörni az orosz védelmet, ami számításai szerint arra kényszeríti majd az orosz hadvezetést, hogy a bekerítést megelőzendő visszavonja csapatait a Kárpátok vonalától. A hadművelet közvetlen célja sem volt “több”, mint érezhetően javítani a Monarchia helyzetén.

A feladat a komoly harctéri tapasztalatokkal rendelkező August von Mackensen vezérezredesre várt, aki kiválóan meg is felelt az elvárásoknak: az úgynevezett Gorlicei áttörés a központi hatalmak egyik legnagyobb világháborús győzelme volt.  Minden a siker mellett szólt. Az orosz védelem csupán egy vonalból állt, az utánpótlásuk akadozott, a német és az osztrák-magyar erők számszerű fölényben voltak, a gondos előkészületeknek köszönhetően nem kellett lőszerhiánytól tartaniuk, és tüzérségük is jóval erősebb volt. Ennek megfelelően alakították ki a győztes stratégiát is.

August von Mackensen (Wikipedia)

Vajon sikerült?

1915. május 2-án reggel hatkor hétszáz ágyú kezdte okádni a tüzet az orosz vonalakra, 10 órakor pedig megindult a gyalogsági roham. Az oroszokat már a számukra addig soha nem tapasztalt ágyútűz megroppantotta: a katonák rendetlen tömegben kezdtek visszavonulni, a közvetlen roham pedig elsöpörte őket. Május 4-ére a rés már 15-20 kilométer mély volt.

Elrendeltem, hogy a hadtest egész tüzérsége koncentrált tömegtűzzel fedje le a Pustki hegyet. Addig soha sem látott sűrűségű, szinte mindent törmelékké változtató lövedékzápor zúdult az orosz állásokra. Hatalmas füst- és porfellegek emelkedtek, és a Pustki hamarosan eltűnt a szemünk elől; a mennydörgő robajban az volt az ember benyomása, hogy egy működő vulkán van előtte. Akkoriban nekünk osztrákoknak – számbelileg oly gyenge és legtöbbször munícióhiánnyal küszködő tüzérségünkkel – ez még új volt. A feszültség a tetőfokára hágott bennünk, amikor pontban tíz órakor a rohamállásokból a gyalogság előretört. Gyorsan haladva hamarosan eltűnt a porban és füstben. Vajon sikerült? Mindenki ezt kérdezte. Aztán a délnyugati lejtőn, ahol a füst kezdett elhúzódni, előbb egyes emberek majd egész sorok kezdtek lefelé sietni. Úgy látszott, hogy a támadás nem sikerült. Ám a visszaözönlők sorai egyre sűrűsödtek, tömeggé torlódtak, mely nagyobb lett, mint amelyet a támadásnál bevetettünk – most már világosan felismertük: a lejtőn lávaként visszaözönlő tömeg – oroszokból áll. Hadifoglyok ezrei, akik szerencsésnek tartották magukat, amiért a pokolból megmenekültek. A hegy a miénk volt – az első lyuk az ellenséges álláson.

– idézi Arz tábornagy visszaemlékezését A Nagy Háború Blog.

A gorlicei áttörés után az oroszok folyamatosan hátráltak, a cári haderő május és szeptember között 2,2 millió embert veszített – de az orosz medvét nem sikerült kikapcsolni a háborúból. Olaszország is az antant oldalán lépett be, ám Bulgária a központi hatalmak mellett, Románia pedig megőrizte semlegességét. Az Osztrák-Magyar Monarchiára nehezedő, “életveszélyes” nyomás észak-keletről megszűnt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.