Élet-Stílus

Nem a pornó miatt nézünk pornót

Az érzelmeink elfojtása nagyban közrejátszik a pornónézési szokások kialakulásában, az azzal töltött órák számában és mennyiségében.

A 28 éves Béla, akinek természetesen nem ez a neve, szigorú, katolikus családban nevelkedett, ahol minden vasárnapjuk a templomról szólt. Édesapja szigorú, kemény ember, aki hitt a poroszos nevelésben, gyakran kezet emelt a fiaira, szíjjal is bántalmazta őket. A 28 éves Béla felnőttkorára merevedési zavarral küzd, emellett korai magömlése is van, amiknek kialakulását a napi több órányi pornónézésnek köszönheti. A terapeuták gyakran találkoznak Béla esetével, és bár kognitív viselkedésterápián a fókusz nem a múlton van, de foglalkozni kell a függőséget kiváltó pontos okokkal, a berögzült minták viselkedésbeli változtatásával.

A példaként felhozott eset nem egyedi eset, szerte a világon szembesülnek ezzel a pár- és szexterapeuták. A Psychology Todayen megjelent a témában egy poszt, amiben a 23 éves Roberto első terápiás foglalkozásáról ír a szerző. A 23 éves férfi erekciós zavara miatt fordult szakemberhez, hogy ne veszítse el jelenlegi barátnőjét. Csakhogy mint kiderült, a merevedési gondok – azaz, hogy ténylegesen egyáltalán nem áll fel a barátnőjére -, kapcsolatba hozhatók a napi 2-3 órányi pornónézéssel és maszturbálással.

A szokása mélyebb problémára mutat rá, mint aminek hangzik:

14 éves kora óta rendszeresen része az életének a pornó. Azóta, amióta apját kiengedték a börtönből, aki azzal töltötte a családi életük nagy részét, hogy agresszívan bánt a gyerekeivel és a feleségével.

A 23 éves fiú apja miatt magára zárta a szobája ajtaját, és elmélyült az internet lehetőségeiben. Nem hallotta, nem érezte, mi történik körülötte a családban, egyszerűen kikapcsolt, és pornót nézett. A pszichológiai szaklapban bemutatott példa rávilágít arra a tényre, hogy

a legtöbben nem a szex miatt, hanem a szorongás levezetéseként használják a pornóoldalakat.

A kutatások és a terapeuták személyes tapasztalatai arra világítanak rá, hogy a pornográfia felhasználásának fő motivációja az érzelmek szabályozása, nem a szexuális élvezet. A szexuális diszfunkció és a depresszióra utaló magatartás is ezt mutatják. A megoldatlan gyerekkori traumákra átmeneti megoldást jelenthet az online pornóoldalakba való menekülés. Az viszont általánosságban kijelenthető, hogy azok a férfiak, akik ideiglenes érzelmi menekülésre használják a pornót, sokkal nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg annak negatív következményeit: például a hús-vér partnerrel szembeni szexuális diszfunkciót. Az online szexuális aktivitásnak ez a fajta motivációja természetesen nem minden pornót néző férfira igaz.

Azoknál, akik az öröm érzését keresik a pornóoldalakon, pontosan ugyanolyan könnyen alakulhat ki függőség, mint bármilyen más addiktív és kényszeres függő betegnél, mint például a szerencsejátékfüggőknél. A kellemetlen érzelmek szabályozása mellett a stressz enyhítése, az unatkozás mind-mind okai lehetnek annak, ha valaki pornót néz, ahogy az is, hogy tényleg vannak, akik csak szexuális kielégülést, gyors orgazmust keresnek ott.

Fotó: Thinkstock

Még mielőtt bárki analizálni kezdené a partnerét, akit éppen azon kapott, hogy tele a Chrome előzménye mindenféle pornóval, fontos megjegyezni, hogy klinikai szempontból a terapeuták az életben megmutatkozó legfontosabb negatív hatásokat vetik össze az online tevékenységgel eltöltött idővel. Feltehetjük a kérdést, hogy a cigarettát és az alkoholt is az örömszerzés keresésére használjuk, miért baj az, ha valaki a pornót nézi? A válasz az életre gyakorolt depresszív, szorongó magatartásban keresendő, ami egy ördögi kör eredménye: azért néz pornót, hogy feledje a gondjait, de emiatt képtelen a szexre a partnerével, nem is kívánja a szexet, tehát ismét magába fordul, majd pornót néz, hogy örömöt éljen meg. Az önnyugtató viselkedésből is van kiút, sőt, meg is előzhető, már kora gyerekkorban felfedezhető, hogy gond van a családban, ami később sokkal nagyobb problémákat szülhet.

Az önnyugtató, kényszeres viselkedés óvodáskorban jelentkezhet először, a pszichoszexuális fejlődés időszakában. Első jele, ha a gyerek az oviban vagy otthon is túl sokat simogatja a nemi szervét, és szó szerint maszturbálással tölti az idejét – örömöt keres, amibe menekülhet, aminek szorongás, szeretetlenség a fő oka. Ha csak oda- odanyúl, az természetesen normális, de ha folyamatosan, egyfolytában csinálja, akkor problémáról beszélhetünk. A felnőttkorban már kialakult hangulatszabályozási módszer kényszeressé is válhat, ekkor már szenvedélybetegségről lehet szó, aminek mellékhatása az iskolai, munkahelyi gondok, szorongás, depresszió, szégyenérzet. A problémás pornóhasználatra nem a gyógyszeres kezelés a megoldás, hanem a viselkedésterápia – ezt sem az otthoni veszekedéssel, sem a folyamatosan fenntartott szégyenérzettel, nyomásgyakorlással nem lehet megoldani a párkapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik