Élet-Stílus

Szűzen házasodók mesélnek a nászéjszakájukról

A többség szemében ma már abszurdnak tűnik a házasságig várni az első szexuális együttléttel, de azért sokan vannak a nők és a férfiak között is, akik vallási vagy más okból megőrzik a szüzességüket a nászéjszakáig. Szerencsére léteznek az olyan közösségi portálok, mint a Reddit, ahol meg tudják beszélni egymással, és a többiekkel is az élményeiket.

„A férjem és én is szüzek voltunk, amikor összeházasodtunk, az ártatlanságunktól azonban csak az esküvő után három nappal sikerült megszabadulnunk. A nászéjszakán a férjem képtelen volt megtalálni a megfelelő szöget a behatoláshoz, és én túl szégyellős voltam ahhoz, hogy segítsek neki. Elsült, mielőtt sikerülhetett volna.

A francba, nagyon sajnálom, mondta, aztán aludni mentünk.

A következő napokban próbálkoztunk még, és a harmadik napon végre összejött. Az első néhány másodpercben picit fájt, de következő pillanatban már vége is volt.

Ma már tíz éve házasok vagyunk, és remek, egészséges szexuális életünk van. A kezdeti nehézségeket mindketten könnyen vettük, igyekeztünk a vicces oldalát látni a dolognak. Sokat jelentett, hogy mindketten tapasztalatlanok voltunk, és nem is vártuk, hogy már rögtön az elején varázslatos dolog legyen a szex. Néha még mostanában is viccelünk egymással, a kezdetekkel kapcsolatban” – írja egy Ranucolo nevű felhasználó.

Fotó: Thinkstock

Egy férfi, aki ugyanúgy szűzen házasodott egy szűz nővel, hasonló élményekről számol be.

„Még benne sem voltam egészen, amikor elmenten, de úgy húsz perc múlva újrakezdtük, és akkor már sokkal jobb volt. Aznap még egyszer csináltuk, és másnap, amikor felébredtünk, kezdtük elölről. Az első hetünk gyakorlatilag csak a szexről szólt, jó és vicces erre visszagondolni” – írja Openthread.

A Poptartburner nevű reddtior viszont arról vallott, hogy az ő nászéjszakája kész katasztrófa volt.

„A feleségem szűz volt, ezért nagyon ideges voltam. Csak tetézte a bajt, hogy amikor vetkőztünk, egy csapat idegen jött be a hotelszobánkba. Később kiderült, hogy a személyzet az utolsó pillanatban variált a szobákkal, ezért véletlenül egy másik párnak is kiadták a kulcsunkat.

Idegességemben alig bírtam merevedést produkálni, aztán egy egész üveg síkosítót az ágyra borítottam. Szerencsére végül jót nevettünk az egészen, és sikerült elhálnunk a nászéjszakát. Ma már vicces visszagondolni rá” – írja.

Fotó: Thinkstock

Egy másik nő, Fingers McGee azonban arról mesél, hogy vannak problémáik a hozzá hasonlóan szűzen házasodó férjével.

„A kínos rész annyi volt, hogy mindketten elfelejtettük a síkosítót, ezért a tanúmat kértük meg, hogy szaladjon el a legközelebbi boltba. Nagyobb probléma, hogy mivel négy évig jártunk együtt az esküvő előtt, nagyon megszoktuk, hogy úgy vagyunk együtt, hogy nem szeretkezünk. Néhány éve már házasok vagyunk, de néha még mindig megfeledkezünk arról, hogy a kedvenc sorozataink nézésén kívül mást is csinálhatnánk.”

(via Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik