Élet-Stílus

Szűrhető lesz az Alzheimer-kór

Egyáltalán nem természetes, hogy az ember idősebb korára feledékeny legyen, főleg az nem, ha már ismerős helyen is eltéved, jól ismert arcokat sem ismer fel. Pont ez a baj első kézzel fogható jele, ilyenkor fordulunk orvoshoz, aki azonban rendszerint már csak az Alzheimer-kór vagy más időskori demencia többé vagy kevésbé előrehaladott állapotát tudja megállapítani.

Az Alzheimer-kór ma gyógyíthatatlan betegség, ám ha idejében felismerik, könnyen és hatékonyan kezelhető.

De hogyan ismerjünk fel valamit idejekorán, egyértelmű tünetek nélkül? Ördögi kör, amiből kitörési pontot jelenthet egy egyedülálló nemzetközi kutatás, amelyben magyar tudósok komoly szerepet játszottak: Nádasdy Zoltán, az ELTE PPK egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója és Török Ágoston, az MTA-SZTAKI tudományos munkatársa és az ELTE PPK oktatója.

Összerázták a helysejteket

A szakemberek azon dolgoznak, hogy már az intő jelek megjelenése előtt felismerhető legyen az Alzheimer-kór, idejében megkezdődhessen a kezelés, ami jelentősen kitolhatja az egészségben eltöltött éveket, és az élettartamot.

Az út végén egy olyan szűrővizsgálatot képzeljünk el, ahol az ember bemegy egy vizsgálószobába, a fejére elektródákat helyeznek, szeme elé egy 3D-s szemüveget, és kezdetét veszi egy virtuális séta. A végére pedig kiderül, érinti-e az Alzheimer-kór, vagy sem

– mondja a 24.hu-nak Török Ágoston.

Ez a jövő. Ma még “csak” az agyban található rácssejtek kutatásánál tartunk. Ezek szerepe akkor lesz érthető, ha visszamegyünk a ’70-es évekbe, az úgynevezett helysejtek megismerésének idejére. A hippokampuszban találhatók, lefedik a körülöttünk lévő teret: minden egyes helysejt “kinéz magának” egy pontot a térben, ahogy elérjük azt a helyet, aktivizálódik, a szakemberek úgy mondják, tüzel.

Például az egyik tőlünk egy méterre, a másik egy két méterre, a harmadik egy három méterre lévő ponton. Ezek alapján azt várnánk, hogy a helysejtek ezt a térképet rögzítik, ahol az egyik sejt vagyunk mi, a hozzánk legközelebbi pont lenne egy másik sejt és egy távolabbi pont egy harmadik. De mi van akkor, ha másik irányból jövünk?

Akkor egy másik térkép kellene más helysejtekkel, és így tovább. Ugyanúgy minden helyiségre kellene egy helysejttérkép, ahol valaha megfordultunk. De nem ez történik. Ahelyett hogy az agy minden környezetre és minden nézőpontra kreálna egy-egy sejttérképet, egy koordinátarandszert használ, amelyben a fontosabb tárgyak helye rögzítve van. Így a saját helyzetünk is, amelynek mozgását követi agyunk lépésről-lépésre, mint egy mini GPS egy apró térképen.

Koordinátarendszer az agyunkban

Évtizedekig kutatták a sejtszintű alapját annak, honnan „tudják” a helysejtek hol kell tüzelni,illetve hogy az a pont ahol tüzelnek, a térnek valóban ugyanaz a pontja, ahol tegnap is tüzeltek és holnap is így fognak tenni. Végül  2005-ben a norvég Moser házaspár a hippokampusz melletti agyterületen, az úgynevezett entorhinális kéregben felfedezte a rácssejteket, amelyek már valóban az agyunkban lévő “belső térkép” alapjait jelentik. Eredményük kevesebb mint 10 év múlva orvosi Nobel-díjat érdemelt.

Ezen sejtek aktivitása volt a hiányzó láncszem, ami a helysejtek aktivitása és az állatok helyváltoztató mozgása közötti kapcsot képezi. Működésük nagyon bonyolult, de azt már tudjuk, hogy az entorhinális kéregben a sejtek egy része a tér rácspontjaiban tüzelnek és így hozzájárulnak az agyunkban lévő virtuális koordinátarendszer kialakulásához.

Képzeljük el, hogy több négyzethálós papírlapot teszünk egymásra úgy, hogy azok kicsit el vannak csúsztatva egymáshoz képest, de a vonalak párhuzamosak maradnak. Minden rácssejt egy ilyen négyzethálónak felel meg. Amikor a térben mozgunk, akkor egy ilyen rácssejt tüzel abban a pillanatban, amint áthaladtunk az ő négyzethálójának egyik csomópontján – mondja Török Ágoston.

A rácssejtek szerepe tehát a térbeli tájékozódás, a haladási sebesség érzékelése, a helyváltoztatás reprezentálása.

Emberre is igaz?

Nem bonyolítjuk tovább, a lényeg, hogy Edvard és May-Britt Moser patkányokban vizsgálta a rácssejteket. Kutatásuk egyik legfontosabb eredménye pedig az volt, hogy e koordinátarendszer léptéke független attól, mekkora a környezet. A tüzelési mintázat pontosan ugyanakkora, ha az állatok egy kis helyiségben vagy egy óriási hallban tartózkodnak.

Sok esetben igaz, hogy a rágcsálókkal kapott eredmények egy az egyben kiterjeszthetők az emberre is. Az ELTE tudósainak részvételével zajló mostani kutatás viszont arra kereste a választ, vajon az emberek részvételével végzett kísérletek ebben az esetben is megismétlik-e az eredményt?

Elképesztően komplex kísérletekre volt szükség: az entorhinális kéreg ilyen típusú vizsgálata elektródák beültetését igényli, ami csak felnyitott koponyával lehetséges. Az alanyok súlyos epilepsziával küzdő betegek voltak – természetesen beleegyezésükkel -, akiken épp agyműtétet végeztek, amelynek során ezeket az elektródákat diagnosztikai céllal beültették.

Kiderült: embereknél másképp működik, mint rágcsálóknál, a mi agyunk rácssejtjeinek mintázata alkalmazkodik a tér méretéhez, amiben tájékozódunk.

És ennek mi a jelentősége? Mi az, amitől a felfedezést a tudomány elefentcsonttornyából a gyakorlat talajára ereszkedik – kérdezi joggal a laikus.

“Ezen dolgozunk”

Az, hogy a rácssejtek aktivitásában mért eltérés már akkor utalhat a betegségre, amikor a tünetek a beteg számára érzékelhető módon még meg sem jelentek. És mivel embereket akarunk gyógyítani, így elsősorban saját rácssejtjeink működését kell minél jobban megismernünk és aktivitásukat mérhetővé tennünk.

Meglehetősen új kutatási terület, amelyben ezek az eredmények mérföldkőnek számítanak, az út végén pedig az Alzheimer-kór “leküzdése”, az élethosszig tartó egészség vár. “Ezen dolgozunk”- mondja Török Ágoston, és ennél szebb nem is lehet a végszó. De nem is végszó, mint ahogy a rácssejtek működésének ismerete sem csak az Alzheimer-kór megértésében és leküzdésében segít.

A tanulmány megjelenése után pár nappal a szerzőket megkereste egy beteg, aki évekkel ezelőtt agyvérzést szenvedett az agy ugyanezen területén, és átmenetileg elveszítette térbeli tájékozódó képességét – mondja Nádasdy Zoltán. Magyarul nemcsak az Alzheimer-kór, hanem más neurológiai és agyi érrendszeri betegségek is okozhatnak olyan tünetegyüttest, amelyek leküzdésében a nem túl távoli jövőben remélhetőleg ezek az eredmények fontos szerepet játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik