Élet-Stílus

Egy karambol és egy videó mentette meg a fiatal lány életét

Katrina nem tudott lejönni a gyógyszerekről, de egy koccanás segített.

A 21 éves Katrina Henrynek március 21-én megváltozott az élete.

A Milwaukee-ban (Wisconsin állam) élő lány aznap balesetet szenvedett, és – talán furcsán hangzik elsőre, de – valószínűleg ennek köszönheti, hogy életben maradt.

Katrina kábítószer (opiát tartalmú erős fájdalomcsillapító) hatása alatt vezetett, túladagolta magát, majd kocsijával nekikoccant egy parkoló autónak. A karambol után készült az alább látható videó, amelyen látható, hogy a lány eszméletlen állapotban ül a kocsiban.

A felvétel terjedni kezdett az interneten, és ez a tény – illetve a sokszori visszanézés – annyira sokkolta Katrinát, hogy úgy döntött, szakemberhez fordul. A lány azóta elvonókúrán van.

Katrina egy interjúban elmesélte, hogy korábban minden téren rendkívül sikeres volt: mindig legalább két munkahelye volt, ösztöndíjat nyert el, kutatásokat végzett, szeretett festeni és rajzolni, az iskolában pompomlány volt, sosem ivott alkoholt.

Amikor összejött egy fiúval, a párja adott neki Percocetet – többek között Michael Jackson is a függőséget okozó, oxikodon hatóanyagú fájdalomcsillapító rabja volt, valamint az egy éve meghalt Prince szervezetében is találtak a boncoláskor ilyen fájdalomcsillapítót.

Katrina is elkezdte szedni a szert, de amikor le akart állni, mindig borzasztóan érezte magát, így képtelen volt elhagyni a szert.

Hatalmába kerítette a depresszió, szép lassan elvesztette az érdeklődését minden iránt, ami korábban lelkesítette.

A lány azt mondja, ha nem koccant volna, lehet, hogy senki sem veszi észre, hogy túladagolta a szert, és meg is halhatott volna. A videóhoz néhányan írtak is olyan kommentet, hogy bárcsak ne élte volna túl. Ez adott erőt neki, hogy szembenézzen függőségével és szakember segítségét kérje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik