Élet-Stílus

6 ok, amiért elhagyhatnak

Nincs két egyforma párkapcsolat, de az okok, hogy miért hagyhatnak el valakit, minden kapcsolatnál ugyanazok. Könnyebb lenne az élet, ha lenne valami jele annak, ha éppen kiszeretünk vagy beleszeretünk másvalakibe, és táblácskák jeleznék, éppen ez történik, vigyázz. Egyetlen egy kapcsolat sem tökéletes és problémamentes, a legtöbben megpróbálják betörni a másikat, és kemény munkával sokat tesznek azért, hogy végül szakítás legyen a vége. A szerelem el tud múlni, és az alábbi viselkedéssel ehhez minden nap hozzáteszünk.

Ha hiányzik a megbecsülés

Nem elég tudni, hogy a másik van az életünkben, és kész. Azok a cselekvések, kedvességek és másikra figyelés, ami a kapcsolat elején még annyira fontos volt, később is fontos mindkét fél számára, az igény nem múlik el. A kölcsönös tisztelet és meglepetés ajándékok, virágok, randizgatások sem szabad, hogy elmúljanak. Az érzelmi intimitás fenntartásához szükség van arra, hogy megbecsüljük egymást.

Ha elmaradnak a közös beszélgetések

A problémák sorra jönnek egy kapcsolatban, a gyerekek, a család, a munkahely, a háztartás fenntartása, anyagi gondok, satöbbi. Ha mindezt úgy nyugtázzuk, hogy magunkba vonulunk, és kivonjuk magunkat a közös életből, akkor szinte idegenekké, csöndes házvezetőnőkké válhatunk. A közös témák, beszélgetések az együtt töltött minőségi időhöz hozzátartoznak. A kapcsolatoknak van valamilyen dinamikája, közös mindegyikben, hogy valamikor a prioritási lista elején áll, valamikor lecsúszik onnan, de mindig ott van. Nem szabad hagyni, hogy sokáig ne legyen a prioritások elején. Elég megkérdezni néha, milyen napja volt a másiknak, és meg is kellene hallgatni a választ.

Ha nem hangzik el, hogy köszönöm!

Az eltelt hónapok, évek alatt elfelejtjük megköszönni a másik kedvességét, már teljesen természetessé válik. Ahogy azt se mondjuk, egészségedre, ha a másik tüsszent. Ezek az apróságok sokat tesznek ahhoz, hogy a kezdeti szenvedélyes szerelem elmúlásával egy szerető, értő kapcsolatot építsünk ki, ne pedig magunkba fordulva nyugtázzuk a boldogtalanságot.

Ha már nincs közös nevetés

Az unalom minden emberi kapcsolatot meg tud ölni. A szakértők szerint körülbelül két év után elmúlik a kezdeti lángolás, és marad a színtiszta, mély barátság. A kapcsolat fejlődésével természetes, hogy megváltoznak a szokások, de az, ami a kezdetekkor fontos volt, és jó érzéssel töltötte el mindkét embert, nem múlhatnak el. A nevetés, a játékosság pont ilyenek.

Ha rátelepednek egymásra

Az egészséges párkapcsolat főbb jellemzője, hogy mindkét embernek van saját élete és függetlensége. Ami nem egyenlő azzal, hogy bárki bármit csinálhat, hanem pusztán annyi, hogy nem követelnek meg olyasmit a másiktól, amit fordítva nem bírnának teljesíteni vagy elviselni. A partner túl rövid pórázon tartása hosszú távon megöli a kapcsolatokat. Szóval nem kell mindig üzengetni a másiknak, hogy mikor ér már haza.

Ha nem mondjuk már, hogy szeretlek!

Ha elfelejtődik a mindennapokban megnyugtatni a másikat afelől, hogy szeretik, és ez huzamosabb ideje fennáll, akkor szinte biztos, hogy előbb vagy utóbb más partner után fog nézni. Nem elég évente kétszer letudni a másikat egy ajándékkal, a mindennapokban ki kell tudni fejezni, hogy hiányzott a másik napközben, hogy gondoltunk rá, szeretjük.

+1 jótanács régóta együtt élő pároknak: Dicsérni, bókolni, lassan csókolózni

Az érzelmi intimitás fenntartása nehéz, és ehhez nemcsak szex kell, hanem odafigyelés és színtiszta szeretet. Ha nyilvános helyen nem marad el egy kedves bók, ha kapunk dicséretet, ha tudjuk, mikor büszke ránk a partnerünk, máris tettünk azért, hogy fenntartsuk a kapcsolatot. A lassú és gyakori csókolózás mindenképp legyen napirenden, a csók a legelemibb része a testiségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik