Élet-Stílus

Szó nélkül felszívódni a Tinderen is ciki

A gósztingolás nem más, mint a randizgatás, találkozgatás időszakában feszívódni egy büdös szó nélkül.

Az angol ghost, azaz szellem szóból eredeztethető ez a kicsit sem szépen magyarosított kifejezés, ami a cseteknek és a társkereső appoknak köszönhetően született meg. Azt a jelenséget takarja, amikor a másik úgy tűnik el a semmibe, hogy nem ad magyarázatot, és tulajdonképpen nem is utasít el: teljesen semmibe vesz, nem válaszol az üzenetekre. A csetek hátránya, hogy látható a dátum, mikor olvasta el a másik, így az üzenetet küldők napokig, hetekig őrjönghetnek magukban amiatt, hogy nem kapnak választ. Ez a fajta elutasítási módszer egyáltalán nem új, már a dédapáink is találkoztak ezzel, csak akkoriban kicsit máshogy ment az ismerkedés.

Az udvarlás tényleg az udvarról szólt

Anno a tánc az ismerkedés jele volt, egyedül mentek táncolni a férfiak és a nők is. A bálból a férfi hazakísérhette a lányt, és elkezdődött az udvarlás. A táncesteken, összejöveteleken találkozhattak először egymással a szerelmesek, és kézfogással kezdődhetett el a lehetőség az ismerkedésre. Az udvarol kifejezés is a társkeresés folyamatának köszönhetően született meg anno, az udvar főnévből, ami szimbolikusan tartalmazta a férfi és nő kapcsolatának lényegét: hogy a férfi bejusson a házba, azaz a házasságba, ahol az érzelmi és testi örömöknek már senki és semmi nem szabhat határt.

Addig ugyanis az udvarlás az udvaron zajlott, a család szeme láttára, maximum a kapuig kísérve lehettek egy kis ideig kettesben, akkor tudták az igazán fontos érzelmeiket megélni együtt – főleg szóban. A lány érzelmeiért folytatott harcban több férfi is részt vett, majd a lány döntött, és anélkül, hogy különösebb magyarázatot adott volna azoknak, akiket nem választott, továbblépett, kiválasztotta a számára tetsző férfit. Az udvarlás után következett az együttjárás, amikor már a többi udvarló, akik a házhoz jártak a lányokhoz, kiszorultak, és már a család sem szólhatott bele a folyamatba. A vágy beteljesülését a lánykérés és a lakodalom koronázta.

Az udvarlás vége

Pár évtizeddel később, egy másik generáció már kijárta az utat ahhoz, hogy a szexuális élet a házasság előtt megtörténhessen, és a család se nagyon szóljon bele abba, kivel, merre kavarunk. Ez az út vezetett el odáig, hogy ma már ritka, ha valaki szüzen megy férjhez. Lux Elvira a Női szerepek című 1985-ös könyvében az ismerkedés problémaköréről azt írja, hogy az udvarlásra nem igazán adnak időt a férfiak és a nők, hogy az együttjárás ott végződik, ha megunták egymást a párok, és hogy a fiatalok vállalkozó szelleműek a szexualitás elfogadásában, de óvatosak az érzelmeik kiszolgáltatásában.

Az ismerkedés és udvarlás fázisa a szexuálpszichológus szerint a fokozatosság miatt lenne fontos, hogy megismerjék, megtanulják az érzelmek gazdag formáját. “A helyes felkészülés tartalmának elsajátításához szükséges élmények átélésének gazdagsága dönti el az örömteli nemi életre való rátermettséget és nem a kapcsolat naptári ideje” – írja könyvében.

Fotó: Thinkstock

Ráírok a Facebookon

Harminc évet ugorva az időben, a nyolcanas évek társkereséssel kapcsolatos gondjai egészen megváltoztak, még annál is jobban felgyorsultak, mint azt bárki hitte volna. Ma már a következőképp zajlik az ismerkedés.

“Tesó, te hogy csajozol? Rákeresek a közösségi oldalakon, ráírok, hogy mondd, mikor!”

– ez a párbeszéd az Exek az édenben szereplői szájából hangzott el, és nem ők egyedül csajoznak így, nagyjából minden 16 és 35 év közötti ezt teszi.

Bár a korszerű technikával elvileg az udvarlás és ismerkedés jóval szofisztikáltabb és könnyebb is lehetne, mint nagyanyáink idejében volt, felválthatná az udvarlási szakaszt a levelezgetés, egymás megismerése, de ma valamiért az állatvilághoz tértünk vissza az ismerkedésben. Az állatvilágban a hímek a fajfenntartás sikeréért mindent megtesznek, feltűnő ruházattal, agancssal, taréjjal, díszes farkakkal igyekeznek bizonyítani, hogy a fajuk fennmaradhat, ha a nőstény őket választja. Amikor egy férfi vonzónak talál egy nőt, akit megpillant valahol, akinek vágyik a tekintetébe nézni, nem tudja megmondani, miért vonzza őt – elvileg.

Gyakorlatilag az internetes világban ha egy férfi vonzónak talál egy nőt, az általában egy fotó alapján történik, olyan kép alapján, ami sokáig készül, amire a lányok fogyóznak, órákig sminkelnek, pózolnak, hetekig szoliznak és sopiznak ruhákat, hogy az a kép tökéletes legyen. Se színe, se szaga nincs a képnek, így az, hogy vonzó, pusztán látvány, akárcsak egy plakát. Ugyanez fordítva is igaz, a férfiak is ezt csinálják a Facebookon és az Instagramon. A kép, a látvány bőven elég a plátói lángolások kialakulásához, amikkel komoly csalódásokat lehet megélni: például a gósztingolás miatt. A plátói rajongás kétségtelenül fontos a személyiségünk fejlődésében, de nem érett érzelmekről tanúskodik, hanem gyerekes rajongásról, amihez gyerekes viselkedés társul.

A gósztingolás is ilyen viselkedés. Ha valaki megígéri, hogy tényleg szeretne találkozni személyesen, majd teljesen ellentétesen viselkedik, és szótlanul felszívódik, az minden, csak nem érzelmileg érett kommunikáció. Ez természetesen olyan esetekre igaz, amikor tényleg mindketten azt érzik, hogy még beszélgetnének egymással, jobban megismernék egymást, mégis, az egyikük minden magyarázat nélkül eltűnik. A miértekre a válasz ott keresendő, hogy feltehetően megijedt a helyzettől, átgondolta, és mégsem szeretne komolyabb kapcsolatot. Az is lehet, hogy a gósztingoló fél azt érezte, hogy kölcsönösen nem akarják egymást látni, és csak udvariasságból beszéltek arról, hogy majd írnak egymásnak. A hazugság, ha kegyes is, rendkívül rosszul tud esni, és a másik fél a cset előtt csak idegesen azon kattog napokig, miért nem kapott választ.

A Tinderen, Happn-ön, Facebookon és Instagramon való ismerkedés hátránya, hogy az emberek könnyen jönnek, így ha egy kicsit is érdekes emberrel randizik valaki, hamar lepöröghet az érdeklődés, hiszen gyorsan jön valaki más (fotója). A gósztingolás szinte teljesen normális viselkedésnek mondható ma már, a normális alatt értendő, hogy a legtöbben ezt csinálják, és nem adnak magyarázatot arra, miért tűnnek el szótlanul – nagy valószínűséggel ők se tudják maguknak megmagyarázni, miért zárják le így a kialakult kapcsolatot. Pedig ahogy harminc évvel ezelőtt is ott kezdődtek a párkapcsolati problémák, hogy nem adunk kellő időt egymás megismeréséhez, és nem tudnak érzelmek kialakulni kellő idő nélkül, ma is innen eredeztethető sok-sok párkapcsolati, párkeresési probléma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik