Élet-Stílus

Megszületett a világ első kannabisztemploma, melynek tarka falai közt bárki jól érezheti magát

A századfordulós épület ma már nem csak a hívek, hanem a kikapcsolódni vágyók előtt is nyitva áll.

Az Indiegogo nevű, közösségi finanszírozást lehetővé tévő portálon nemrégiben az oldal történetének egyik legérdekesebb projektje bukkant fel, mely egyszerűen csak a The International Church of Cannabis (A Kannabisz Világegyháza) címet viselte, leírásából pedig kiderül, hogy egy nonprofit cég megvásárolt egy száztizenhárom évvel ezelőtt, 1904-ben épült denveri templomot, melyet aztán egy spanyol művész, Okuda San Miguel, valamint Kenny Scharf gondjaira bíztak: San Miguel geometrikus, színpompás freskókkal töltötte meg a templom belső terét, Scharf pedig az oldalhomlokzatra álmodott meg egy jókora alkotást.

De miért ez az egész?

Hogy az – egy ideje már nem használt – épületet a kongó üresség helyett magukat jól érezni kívánó emberek töltsék meg, és nyugodtan elszívhassák a magukkal hozott marihuánát, miközben dokumentumfilmek vetítése, koncertek, előadások, vagy esetleg stand-up comedy estek zajlanak az oltárnál.

  

A templomok újrahasznosítása egyébként korántsem újkeletű dolog, hiszen világszerte több ezren élnek hasonló, sokszor fantasztikusan kreatív otthonokban.

A rendhagyó épület már megnyitotta a kapuit, de a fűtési rendszer és az épület továbbra is felújításra vár, sőt, lehetővé tennék az akadálymentes haladást is, így a projektgazdák a még egy hónapon át tartó gyűjtés során százezer dollárt, azaz közel harminc milió forintot szeretnének összegyűjteni. Ennek a harmadát már elérték, így minden esély megvan arra, hogy a gyűjtés még jóval a határidő előtt befejeződhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik