Élet-Stílus

Félméteres angolnát dugott a belébe, hogy meggyógyítsa székrekedését

24.hu
24.hu

2017. 04. 20. 15:45

A kórház helyett a hagyományos kínai orvoslás egyik furcsa megoldását választotta a probléma megoldására. Rossz döntésnek bizonyult.
Korábban a témában:

Hatalmas meglepetést érte egy kínai kórház sebészeit, amikor felnyitották egy erős hasfájásra panaszkodó férfi gyomrát. Abban ugyanis egy félméteres angolnát találtak, ami a bélrendszer alsó részéből felmászva került a férfi gyomrába – jelentette a helyi sajtó.

A Guangzhou városában élő férfi az előző héten ment be a Guangdon tartomány fővárosában található Dongren kórházba, azzal, hogy nagyon fáj a hasa. A csak Liu néven azonosított 49 éves beteg azonban azt az információit már elfelejtette közölni az orvosokkal, hogy pár nappal korábban egy angolnát helyezett a végbelébe, abban reménykedve, hogy az állat majd megszünteti bélelzáródását.

„Amikor felnyitottuk a gyomrát, megláttuk az angolnát az ételmaradékok és a beteg székletének darabjai között” – mondta el egy helyi televízió híradójának az őt műtő egyik sebész. Zhao Zhirong elmondása szerint Liu könnyen meghalhatott volna, ha nem szedik ki időben az emésztőrendszerében súlyos sérüléseket okozó angolnát, ami egyebek mellett szétszakította a férfi patkóbelét és felsértette hasnyálmirigyét.

Zhirong elmondása szerint Liu eleinte azt állította, hogy az angolna „tévedésből” ment be a végbelébe, de végül beismerte, hogy ő helyezte oda. Ugyanis arra számított, hogy az majd megoldja székrekedését. A sebész a helyi sajtónak elmondta: nincsen semmilyen tudományos bizonyíték arra, hogy ez a módszer bármennyire is hatásos lenne.

Az angolna egyébként már nem élt, amikor kioperálták a férfi testéből.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.