Élet-Stílus

Így örült az apa, akinek öt lány után végre kisfia született

„Mindegy, csak egészséges legyen” – szinte kötelező válasz ez, ha egy babát váró pár bármelyik tagját arról faggatják, hogy kislányt, vagy kisfiút szeretne-e inkább. Vannak azonban helyzetek, amikor az ember már sokkal nyíltabban beszélhet szíve vágyáról. Például, ha valaki öt lány apja, felróható-e neki, hogy hatodszorra már tényleg nem bánná, ha fia születne?

A New Jesey-i Waldwickben élő Kennedy Zarour reakcióját a felesége Natalie vette videóra, közvetlenül az után, hogy császármetszéssel világra jött negyedik közös gyermekük, március 8-án.

„Nem tudtuk előre a baba nemét, épp azért kezdtem el videózni, hogy megörökíthessem a reakcióját, ha esetleg fiú” – mondta a videó elterjedése után Natalie, aki hozzátette, hogy a rég várt fiúcska érkezésétől függetlenül, természetesen valamennyi gyereküket ugyanúgy szeretik majd a férjével.

Zarournak a vártnál hat nappal korábban született Gerard a hatodik gyermeke. Első házasságából két húszéves nagylánya van, Ariana és Cloette. Natalie-val pedig három közös kislányt neveltek eddig: az ötéves Miát, a hároméves Jolie-t, és a másféléves Giselle-t.

(via Daily Mail)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik