Élet-Stílus

Három fiatal tört be egy kísértetjárta börtönbe

Bár azt mondják, hír az, ha a postás harapja meg a kutyát, nem túl gyakran történik meg ilyesmi. Ahogyan az is ritka, hogy valakik betörnek egy börtönbe, és nem ki onnan. Kanadában pedig pontosan ez történt.

Egy 25 és egy 24 éves férfit, valamit egy 20 éves nőt azért tartóztattak le az ontariói Guelphben, mert illegálisan hatoltak be egy már nem működő, régi börtönépületbe. A triót az épületen kívül működő biztonsági kamerák szúrták ki, a rendőröknek aztán az egész épületet át kellett fésülniük, hogy megtalálják őket. A hatóság azt nem közölte, hogy a fiatalok miért törtek be a börtönbe, de a legvalószínűbb az, hogy kísértetek állnak az ügy hátterében.

A York utcai központi börtön 1911 és 2001 között működött, a fegyenceket próbálták átnevelni, hogy a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Az első világháború végén, 1917 és 1919 között az épületben működött a veteránok kórháza is. Mivel sokan haltak meg a falak között, legendák egész sora kering az épületben bolyongó szellemekről, ezért az egykori börtön a kísértetvadászok kedvelt célpontja.

Az ódon börtön a bezárása óta üresen áll, csak néha nyitják meg filmes stábok kedvéért. Itt forgatták például Fernando Meirelles 2008-as, Vakság című misztikus drámáját.

(via CBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik