Élet-Stílus
Budapest, 2017. március 20.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes (b), valamint Németh Szilárd és Halász János (b-j), a Fidesz frakcióvezetõ-helyettesei az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. március 20-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szavazzon, ön szerint hogyan rohant ki a mai ülésről Németh Szilárd

24.hu
24.hu

2017. 04. 10. 18:30

Korábban a témában:

Megírtuk, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése megszakadt, amikor az ellenzéki képviselők a kormány nemzeti konzultációs honlapján talált, majd törölt kódról akarták kérdezni a titkosszolgálatok vezetőit. Szél Bernadett arról érdeklődött Kovács Józsefnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetőjénél, hogy hogyan került a Yandex mérókódja az oldalra, miért ezt választották és jár-e a kód használata nemzetbiztonsági kockázatokkal. Kovács azzal hárította a válaszadást, hogy az a belügy, vagyis Pintér Sándor dolga.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal képviselője Kovács Zoltán pedig azért nem tudott válaszolni, mert

Németh Szilárd fideszes képviselő felugrott, kijelentette, hogy nincs több napirendi pont és kiviharzott a teremből.

Mivel párttársai is követték, a bizottság ülése határozatképtelenné vált.

Nem lehet véletlen, hogy éppen ma került fel az internetre az alábbi videó, amin egy férfivel épp élő adásban szeretett volna interjút készíteni a BBC, de mindeközben úgy döntött, inkább mégsem szeretne a helyszínen lenni, a távozásnak pedig egészen pazar módját választotta.

Valami ehhez hasonló történhetett hétfőn is, de azért ezen kívül is vannak még ötleteink, mi játszódhatott le a Parlamentben.

Például ez a rendőr sem akart túlzottan szerepelni a tévében.

Illetve itt van még ez a klasszikus is, kommentár nélkül:

És van az úgy, hogy egy bankrablás gyanúsítottja véletlenül belefut egy adás felvételébe.

És az is megesik, hogy csak a kedvenc csapatod iránti támogatásunkat akarjuk kifejezni, aztán rosszul sül el.

Most pedig szavazzon:


Önnél melyik videó a befutó?

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.