Élet-Stílus

Férfinak öltözött egy nő, hogy elvihesse lányát az iskolai apa-lánya bálba, de nem engedték be őket

A megaláztatás miatt, kiveszi az iskolából és inkább maga tanítja majd otthon hatéves lányát egy egyedülálló anya a georgiai Henry megyében. Amy Peterson azt mondja, az iskola igazgatónője összetörte a kis Gracie szívét, amikor közölte velük, semmi szín alatt nem mehetnek el az apa-lánya bálba, mert Amy nem férfi.

Az anya azt mondja, hosszú időn át tervezgettek kislányával. Számított az iskola ellenállására, de amikor jelezte, hogy ő maga vinné el a gyereket, úgy tűnt minden rendben van. Mivel mégiscsak apa-lánya bálról volt szó, Amy úgy gondolta, vicces lenne, ha férfinek öltözne. Gracie-vel együtt mentek el férfiruhákat venni, és a Youtube-on megtanulták, hogyan kell sminkből borostát varázsolni. Az összhatás kedvéért, Amy még egy kis férfi parfümöt is magára fújt. Hiába.

Amy és Gracie (fotó: Facebook)

A bál napján, Amy és Gracie már éppen elindultak volna, amikor az iskola igazgatója felhívta az anyát, és közölte vele, hogy a kislánya semmiképpen nem mehet el a bálba, ha nincs apja. Amy azt mondja, Gracie nagyon csalódott volt, órákon keresztül sírt, és azt kérdezgette, miért pont neki kell annak a gyereknek lennie, akinek nincs apukája.

Miután Amy és Gracie története bejárta a helyi sajtót, az iskola vezetése hivatalosan is reagált az ügyre. Azt közölték, hogy nem értik a felháborodást, hiszen több egyedülálló anya is szerette volna elvinni a lányát a bálba, de velük is közölték, hogy ez nem lehetséges. Az iskola minden évben három bált rendez: az apa-lánya, illetve az anya-fia bált, meg egy harmadikat, amire minden gyerek azt visz, akit akar. Utóbbin szívesen látják Amyt és Gracie-t, a jelenlegi bál jegyeinek árát pedig természetesen visszatérítik nekik.

(via 11 A-live, KTLA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik