Élet-Stílus

Közeleg az óraátállítás, jöhetnek a nyűgös reggelek

Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. Vagyis a 2017-es nyári időszámítás

március 26-án, most vasárnap kezdődik.

Az órákat vasárnap hajnal 2 órakor 3 órára kell majd előretekerni, vagyis egy órával kevesebbet alhatunk.

Sokszor írtunk már arról, hogy az évi kétszeri óraátállítás számos, akár komoly élettani hatással bíró, nyűgös kötelezettség. Eltörlését a jobbikos Kepli Lajos kezdeményezte, a magyarok 80 százaléka mellett a Fidesz és az Országgyűlés gazdasági bizottsága is támogatta.

Csakhogy a téli és a nyári időszámítás alkalmazását uniós irányelv teszi kötelezővé, amit Magyarország egyoldalúan nem írhat felül, csak ha eléri az uniós jogszabály megváltoztatását.

Készüljenek a családosok!

Már most érdemes hozzászoktatni a gyermekeket ahhoz, hogy óraátállítás lesz a hétvégén – mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György szerint a gyermekek szervezetét nem viseli meg az átállás, de fáradság, nyűgösség jelentkezhet náluk.

A szakértő ezt azzal magyarázta, hogy a kicsik szervezete nem foglalkozik az óraátállítással, hanem tartja a saját biológiai óráját.

A kisgyermekeknél nem megy az, hogy szombaton éjjel átállítjuk az órát, és vasárnap már az új idő szerint végzik ugyanazokat a dolgokat, mint addig.

Ezért számolni kell a nyűgösebb reggelekkel.  A szülők azzal tudnak segíteni, ha már most elkezdik korábban lefektetni a gyermekeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik