Élet-Stílus

Sándor pocsékul végezte a dolgát

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 03. 21. 14:00

Korábban a témában:

Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget – tartja a néphit, vagyis őseink időjóslata szerint Sándor (március 18.), József (március 19.) és Benedek (március 21.) napján már itt a tavasz, meleg az idő.

A tudomány nem támasztja alá

Szent férfiakat nem illendő felelősségre vonni, most mégis ezt tesszük: Herrmann Dóra meteorológust, az Időkép.hu munkatársát kérdeztük.

Most is az a helyzet, mint általában a népi megfigyelésekkel, hogy vagy bejön, vagy nem. Tudományos alapon csak annyit mondhatunk, mindhárom nap a tavaszi napéjegyenlőség környékére, a csillagászati tavasz kezdetére esik. Ilyenkor már egyre több a kellemesen meleg nap – mint a mai is -, de ugyanúgy előfordulhatnak hűvösebb időszakok, hajnali fagyok is.

A lényeg: nincs olyan időjárási, légköri esemény, ami évről évre ismétlődne március közepe táján, és “meleget” hozna

– erősíti meg a szakember.

Hoztak is, meg nem is

Idén is felemásra sikerült Sándor, József és Benedek munkája. Múlt pénteken estére érkezett Magyarország fölé egy hidegfront, amiből északnyugaton villámlással kísért záporok is kialakultak. Szombaton, Sándor napján országszerte csapadék hullott, erős szél fújt és a hőmérséklet is visszaesett. Másnap már viszonylag jobb idő volt, a Dunától keletre kisütött a nap, majd József lassanként többfelé szétzavarta a felhőket, az erős szél viszont maradt.

Ma van Benedek, aki úgy fest, igyekszik megőrizni a hármas becsületét: kedden több órás napsütés várható, esőre nem kell számítani, a hőmérséklet kora délután 17 és 23 fok közé emelkedik, csak északkeleten, a felhősebb tájakon marad néhol 15 fok alatt.

Sokkal komolyabbra fordítva a szót, Nursiai Szent Benedek, a bencés rend alapítója, Európa védőszentje az egyház egyik legnagyobb hatású alakja, a világtörténelem alakítója volt – itt olvashat róla bővebben.

Időjóslás

Mi most visszatérünk a néphit világába:

  • Ha Benedek napján dörög az ég, nagy szárazság lesz nyáron.
  • Ha Benedek napján szép az idő, jó lesz a gyümölcstermés.
  • Szeged környékén a Benedek-napon ültetett hagymát augusztus 24-én szedték föl, utána a háztetőre rakták hét napra és hat éjszakára. Ezután e hagyma főzetével gyógyítottak, elsősorban tífuszos betegek számára tartották hatásosnak.

(Kiemelt kép: MTI/Komka Péter)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.