Élet-Stílus

Magyar bor nyert a düsseldorfi borversenyen

A Koch borászat a PAR Wine Award International verseny Top Gold elismerése mellett két arany- és egy ezüstmedált is kapott a Düsseldorfban tartott nemzetközi bormustra vasárnapi díjátadó ünnepségén.

A magyar borászatok közül a kevésbé ismert Hajós-Bajai borvidékről származó Koch pincészet borai összesen négy díjat érdemeltek ki – hangsúlyozta a vasárnapi díjátadó után Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

A Top Gold elismerést a versengésben a Koch Borászat a 96 PAR pontos Villányi Csanád Cuvée-vel hozta el. A vörösborok kategóriájában a Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 91 PAR ponttal, a Cabernet Sauvignon Prémium 90 PAR ponttal szerzett aranyérmet, emellett egy ezüstmedált is kiérdemelt a Koch pincészet – mondta.

A nemzetközi verseny, amelyen 12 ország borászatai mérettettek meg, fontos lehetőség volt a magyar borászat számára, hiszen ilyen nemzetközi bormustrán Magyarország még nem vett részt, hívta fel a figyelmet Kiss Eliza.

Elmondta, hogy a PAR Wine Award International versenyen a hagyományostól eltérő rendszerben vizsgálják a borokat, amelyeknek főleg az analitikai jellemzőit pontozzák.

A versengést az úgynevezett “PAR értékelésre” építik, amely a borászatoknak és a kereskedőknek egyaránt hasznos információt nyújt arról, hogy mennyire állnak összhangban a vizsgált termékek az aktuális fogyasztói igényekkel.

A Koch borászat régóta foglalkozik azzal, hogy a hagyományos szőlőtermesztést át tudja állítani ökológiai gazdálkodásra. Közel 30 hektáron már vegyszermentesen gazdálkodnak, mutatott rá a miniszteri biztos.

Elmondta, hogy a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a szőlőfajtákra. Céljuk, hogy a magyar borok minél több nemzetközi versenyen szerepeljenek, és a nemzetközi porondon is ismertté váljanak.

Magyarország mellett a versenyen Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária, Románia, Moldova, Szerbia, Koszovó, Montenegró, Macedónia, Bosznia Hercegovina, Albánia, Görögország, Ciprus, Törökország, Georgia, Libanon és Izrael borai mérettettek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik