Élet-Stílus

Nincs kétféle női orgazmus

Évtizedek óta, laboratóriumi körülmények közt mindenféle műszerekkel vizsgálják a női orgazmust, és talán ennek is köszönhető, hogy több tévhit is él a fejekben a témában. Az egyik ilyen a hüvelyi orgazmus, ami valójában a szex csak és kizárólag behatolással elért csúcspontja. Csakhogy a szexnek nem az a lényege, hogy vége legyen, és nem is az, hogy az olvasott női orgazmustípusok összes fajtáját képes legyen a nő produkálni. A szexet hagyni kellene megtörténni, és élvezni minden lépcsőfokát, bárhogy is lesz a vége.  

Érthető, ha egy férfi arra vágyik, hogy partnerével egyszerre, körülbelül egyidőben éljék át a tetőpontot, csak behatolással – vágyni arra, hogy a farok teljes egészével érezze a hüvely lüktetését orgazmuskor, teljesen elfogadható vágy, nem is lehet belekötni.

Miért játssza meg a nő az orgazmust?

Többek közt azért is jó nőnek lenni 2017-ben, mert a viktoriánus korban élő nőkkel ellentétben mi nemcsak sötétített ablakok mögött, szigorúan az ágyban, ruhában, misszionárius pózban kell, hogy elviseljük a szexet, gyermeknemzés céljából. Nappali fényben, teljesen meztelenül, az éppen jóleső pózban eshetünk egymásnak, ahogy kedvünk tartja, és annyira élvezhetjük, amennyire csak akarjuk. A férfi célja, hogy rengeteg féle és rengeteg darab orgazmust bezsebeljenek a női testből, ami dicséretes, viszont ez sajnos a teljesítménykényszer olyan formája, ami bizony előidézi a nők nagy részéből, hogy megjátsszák az orgazmust.

Pedig a szexnek nem az a lényege, hogy hazudjunk, és nem is az, hogy húszféle ilyen-olyan pontokon keresztül elért orgazmust megéljünk. Anatómiailag sok kutató igyekszik alátámasztani, hogy a nőknek van U-pontjuk, A-pontjuk, G-pontjuk, amiken keresztül hatalmasakat élvezhetnének – mindegyikük. Elvileg. Gyakorlatilag a nők között sokan élnek meg fájdalmat a behatoláskor, vagy egyszerűen csak nem kívánják a szexet, vagy képtelenek nem arra figyelni, hogy még meg kell írni egy emailt, és feketét is kéne mosni. Ráadásul a jó orgazmuskészséggel bíró nőknél is előfordulhat, hogy beidegződött az élvezés mechanizmusa, ez ugyanis teljesen reflexszerűen alakul ki az agyban és a testben.

Rég megcáfolták a “hüvelyi orgazmust”

A többféle női orgazmus elméletet már a hatvanas években megcáfolták, William Masters és Virginia Johnson, akik akkurátus munkájukkal megalapították a ma ismert kognitív viselkedésterápiát a szexuálterápiában,

évtizedekkel ezelőtt kimondták, hogy nincs kétféle női orgazmus.

Megállapították, hogy a csikló a szeretkezés közben, behatolás közben is kap valamennyi ingerlést, kívülről és belülről is: a csikló nemcsak akkora, amekkorának kívülről tűnik, jó része folytatódik a testen belül, és a hüvelybemenetet körülöleli.

Ha kívülről a behatolás közbeni dörzsölődés kevés, akkor a csikló ingerlésére kell jobban rásegíteni, és ezzel a kettős ingerléssel a test átszoktatásával idővel elérhetővé válik a “hüvelyi orgazmus”. Jó figyelembe venni, hogy a női testben nincs lényeges különbség a tévhitként élő többféle orgazmusnál, mert bármilyen ingerlésről is legyen szó, ugyanaz az idegrendszeri változás jön létre a testben az orgazmus fázisában. A különbség annyi, hogy a csikló külső része sokkal több idegvégződéssel bír, így érzékenyebb.

Fotó: Thinkstock

Átprogramozhatóak vagyunk

A szexuális izgalom és kielégülés vegetatív, nem akaratunktól függ. Emiatt a már kialakult beidegződések átprogramozásával át lehet szoktatni a testet.

Átmenetileg abba kell hagyni a szexuális együttlétnek azt a formáját, amihez a beidegződés kapcsolódik.

Ez a behatolással elért orgazmus esetére is igaz: ha egy nő (akár a pasijával együtt) a vibrátorhoz szoktatta a testét, akkor azt teljesen el kell hagyni, hiszen ebben az esetben az ő szexuális reagálókészsége ehhez igazodott az agyában is. Ha fixálódott a szexuális kielégülés, és más módon szeretné valaki megélni, mint eddig, akkor különböző, speciális gyakorlatokkal, egyénre szabott részletes feladatokkal lehet felépíteni a kívánt új beidegződést. A gyakorlatok mellett a lelki gátló tényezőket, ha vannak, háttérbe kell szorítani.

Szakértői iránymutatással meg lehet alapozni a vágyott változást, de a megoldáshoz biztos, hogy szemléletváltásra van szükség mindkét félnél. Csak segítőkész, türelmes és teljesítménykényszertől mentes, pszichoszexuálisan érett társsal lehet együttműködni, akivel meg lehet ezt beszélni – elkerülhetetlen az erről való beszélgetés.  A nők és a férfiak az orgazmus megélésében is valamennyire különböznek egymástól: a nőknél a szex főleg érzelmi okok miatt következik be, és sokaknál az egybeolvadás szimbóluma. Ha innen indulunk ki, amikor a hüvelyi orgazmus problémaköréről beszélünk, akkor egyértelmű, hogy lényegtelen, milyen testi pontok ingerlésével érhető el a tetőpont, mert a kölcsönös érzelmek és az érzelmi intimitás minősége sokat nyom a latba.

A szexet csak hagyni kell megtörténni, nem kell semmilyen elvárással hozzáállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik