Élet-Stílus

Futás volt Merseburgnál, de nem vereség

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 03. 14. 17:00

Korábban a témában:

Nemzedékek sora hagyta el az iskolapadot abban a tudatban, hogy a honfoglalást követően a magyarok kalandozásoknak nevezett rablóhadjáratokkal terrorizálták szomszédaikat. Egészen addig, míg a németek 933-ban Merseburgnál elverték őket, majd 955-ben Augsburgnál egy újabb vereséggel örökre elvették kedvüket a portyáktól.

Ne keressünk mögöttes okokat, mondjuk azt, fentiek a tények egyfajta leegyszerűsítéséből, a korszakra jellemző forráshiányból fakadó kijelentések. Több olyan érvünk is van, amely jelentősen árnyalja a képet, gyakorlatilag megkérdőjelezi, hogy őseink valóban rablóbandaként viselkedett volna az új hazában.

A magyarok kiirtassanak

A X. századi Nyugat-Európát megosztottság jellemezte: Hispánia nagy részét arabok szállták meg, az egyenként is hatalmas és gazdag tartományokat birtokló itáliai és frank uralkodók örökös harcban álltak egymással a területek egyesítéséért, a Nagy Károly-i frank birodalom felélesztéséért. A Kárpát-medence legnagyobb, központi területén pedig a magyarok érkezése előtt hatalmi űr tátongott, ahol dél felől a roppant Bizánc, nyugatról a frankok igyekeztek minél messzebbre kiterjeszteni fennhatóságukat.

Egyikük sem nézte jó szemmel, hogy egy erős állam vesse meg a lábát a magukénak követelt területen. Márpedig a Magyar Nagyfejedelemség már 899-ben, a Brenta folyó melletti csatában kiütéses győzelemmel adta a szomszédság tudtára, hogy megérkezett, és a továbbiakban részt kíván venni Európa történetének alakításában. IV. Lajos frank király felismerte a veszélyt, 907-ben a kor egyik legjobban felszerelt és legnépesebb seregét indította keletnek. Célját nem rejtette véka alá:

decretum… Ugros eliminandos esse/elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak.

A magyarok nem hagyták magukat kiirtani

Az összecsapást ma pozsonyi csataként ismerjük, ahol a kor “szuperhatalmának” hadereje megsemmisítő vereséget szenvedett. Miként ez a német támadás is azt szolgálta, hogy a szomszéd ne erősödhessen meg, úgy a magyarok sem tűrhették az egységes német birodalom összekovácsolódását. Tettek hát róla, hogy a megosztottság minél tartósabb maradjon – másutt azonban a központi hatalom tartós szövetségesei voltak.

A magyar állam tehát a kalandozásoknak csúfolt hadjáratokkal tevékenyen, kezdeményező félként vett részt az európai „nagypolitika” irányításában, ahogy Szabados György történész korábban lapunknak fogalmazott: államérdekből vívott háborúkat a Boszporusztól az Atlanti-óceánig.

Eközben nyilván jelentős zsákmányt is szereztek, ahogy a IX. század elején a frankok is lelkifurdalás nélkül kifosztották a legyőzött avar kagán kincstárát. A legyőzöttek javai legyőzőjüket illette. Nem szokás emlegetni, hogy miért nem tudunk például egyetlen, észak felé indított vállalkozásról? Ha a mozgatórugó kifejezetten a fosztogatás, jobb célpontot nem is találhattak volna, mint az északi karavánutak: jókora haszon és nincs kockázat. Arrafelé mégsem harcoltak, ott a magyarok is kereskedtek.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a hadjáratok nem helyi vezetők ötletszerű és egyéni akciói voltak, hanem a központi hatalom akarata szerinti hadjáratok – akár egy időben több irányba is. Ugyancsak ezt támasztja alá, hogy a kor híres martalócai, az arabokkal és vikingekkel szemben magyar egységek soha nem támadtak egymásra, azaz nem lehetett őket egymás ellen felbérelni, mint valami verőlegényeket.

Az meg már tényleg “részletkérdés”, hogy egyébként minek menne valaki pusztán csak rabolni több ezer kilométer távolságra, átverekedve magát Alpok és a Pireneusok hágóin?

Egy futás, egy vereség

Mai ismereteink szerint a Magyar Nagyfejedelemség 47 hadjáratot indított határain kívülre a X. század folyamán, ebből 38-at nyugat, kilencet kelet, délkelet felé. Ezek során elérték az Atlanti-óceánt, jártak a Boszporusznál, az „olasz csizma sarkában”, az Északi-tengernél és a mai Franciaország legnyugatibb csücskeiben.

Bármennyire is törekedtek rá a magyarok, a “német egységet” nem sikerült megakadályozniuk, sőt fellépésük inkább siettette a folyamatot. I. (Madarász) Henrik német király 924-ben kilencéves békét vásárolt szomszédaitól, és a belső nyugalmat kihasználva hadserege fejlesztésébe fogott. Amikor pedig újra eljött a fizetés ideje, már annyira erősnek érezte magát, hogy nemet mondott, és vállalta a harcot. Győzött is Merseburgnál 933. március 15-én.

Megtalálta a taktikát, amivel megzavarhatta az ellenséget. Szigorú parancsba adta, hogy a katonák mindvégig szorosan maradjanak egymás mellett, pajzsaik védelmében vészeljék át a rájuk zúduló nyílzáport, majd ugyancsak zárt falanxban vessék rá magukat az ellenségre.

Ezután hangos “Kyrie eleison”, azaz “Uram irgalmazz” kiáltással támadásban lendültek. A krónikás szerint felhangzott a magyarok szokásos, hátborzongató “Huj, huj!” csatakiáltása is, és kezdetét vette az ütközet.

A nyílzáport tényleg felfogták a pajzsok, majd a német sereg váratlanul gyorsan, továbbra is zárt sorokban rohamra indult. A jól bevált taktika szerint a magyarok színlelt futásba kezdtek, hogy az üldözés közben felbomló ellenségre visszaforduljanak – de a németek keményen tartották az alakzatot. Mintha egy tankot támadtak volna nyilakkal. A színlelt futás így csakhamar menekülésbe váltott, a németek elfoglalták a magyar tábort foglyokkal, zsákmánnyal együtt.

Véget ért egy korszak

A magyar sereg tehát katonai értelemben Merseburgnál nem vereséget szenvedtek, hanem megfutottak. Nem úgy, mint 955-ben Augsburgnál: ott I. (Nagy) Ottó – miután leszámolt belső ellenfeleivel – valóságos győzelmet aratott. 962-ben megszerezte a Német-Római Császárság koronáját, a nyugat felé indított hadjáratok pedig a X. század közepén véget értek – a Magyar Nagyfejedelemség belátta, hogy Ottóval megszületett az az erős hatalom, amely lezárta a nyugati hadjáratok korszakát.

Lényeges viszont megemlíteni, hogy a németek védekező pozícióból győztek, és nemhogy Merseburg, de még Augsburg után sem gondoltak arra, hogy birodalmi bosszúhadjáratot vezessenek a Kárpát-medencébe. Itthon is változások indultak, a század közepén Taksonnyal, Árpád legkisebb fiának, Zolta ágának kezébe került a hatalom, majd Gézával egy merőben új politikai irányvonal vált meghatározóvá.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.