Élet-Stílus

A pénz nem boldogít: romokban a fiatal lottónyertes élete

Eladta a házát, hazaköltözött anyjához a 21 éves skót lány.

A Skóciában élő Jane Park 17 évesen töltötte ki első lottószelvényét, és egyből nyert is. Egymillió fontot (mai árfolyamon: 357 millió forint).

Azóta négy év telt el, és a legfiatalabb brit Euromillions-nyertes ma már néha azt érzi, bárcsak ne ütötte volna meg a főnyereményt.

A lány nemrég adta el óriási East Lothian-i házát, amelyet 2013-ban vásárolt közel 170 ezer fontért (60 millió forint). Jane azt mondja, egyedül érezte magát a nagy házban és inkább visszaköltözik az anyjához. A bútorokat a Facebookon hirdette meg – írja a Mirror.

Tanácsadók egész csapata segít neki a vagyon kezelésében, akik rendre bombázzák befektetési ötletekkel. Ő maga leginkább szórakozásra, ruhákra költi a pénzét, és 4500 fontot (1,6 millió forint) költött mellplasztikára.

Facebook

A mostanában ismét az érdeklődés középpontjába került lány egy tévéinterjúban elmondta: nem voltak túl élvezetesek az előző évei – pedig ugye, a legszebb fiatalkoráról beszélünk. A Sun szerint nemrég még azt fontolgatta, hogy pert indít a szerencsejáték cég ellen,

szerinte ugyanis nem szabadna hagyni, hogy ilyen fiatalon valaki ekkora összeget nyerjen. Azt mondja, anyagi gondjai nincsenek, de az élete üres.

Jane Park a napokban áll bíróság elé ittas vezetésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik