A barátai csak Gégének szólították, 1824-ben született a norvégiai Modumban paraszti családban. Ő mégsem a földet, hanem az építőmesterséget választotta: egy kisvárosban volt kőművesinas, majd Oslóban tanult a legjobb mesterektől. Idővel pedig, ahogy ő fogalmazott:
Derék, jóravaló ácsmestersegéd lettem tele hiú reményekkel.
Karriert akart építeni, amihez a legjobb lehetőséget Közép-Európa akkoriban rohamosan fejlődő városaiban látta. Eredetileg még véletlenül sem Habsburg Birodalom ismeretlen, nyugati szemmel talán kissé vadnak is tartott keleti felébe indult.
Kifosztották, ez hozta Magyarországra
Öt év vándorlás után 1847 tavaszán Prágából Bécsbe készült, de vonatjegyre nem volt pénze, így csak csomagjait – benne ruháival és személyes tárgyaival – küldte előre vasúton. Ő maga gyalogosan tette meg az utat – írja Nyári Krisztián a BBC History Világtörténeti Magazinban megjelent portréjában.
A császárvárosba érve a vámhivatalban átvette ládáját, amiben viszont csak szalmát rongyokat és néhány téglát – mindenét ellopták. Egy szem munkásruhája maradt, amit viselt, és ekkor még nem tudhatta, hogy ez a tragédia gyökeresen változtatja meg életét. Egy magyar építőmestertől hallott a pest-budai építkezésekről, így elhatározta, munkát vállal az ismeretlen városban.
Minden nagy építkezésben részt vett
A Pes-Vác vasútvonalon kezdett dolgozni, majd a Felvidéken, első önálló munkája egy fahíd elkészítése volt. Később fivéreit is Magyarországra csábította, a következő évtizedekben pedig nem volt olyan vasútvonal-fejlesztés, nagyobb beruházás, amelyben a családi cég ne vett volna részt.
A vasútépítési láz után Budapest fejlesztése kezdődött, világszínvonalú munkájával Gregersen ebből is kivette a részét. A teljesség igénye nélkül:
- Mátyás-templom,
- Parlament,
- Szépművészeti Múzeum,
- Operaház,
- Az Andrássy út “hangszigetelő” burkolása,
- Keleti pályaudvar,
- Nyugati pályaudvar,
- a nagy árvíz utáni Szeged belvárosa (ezt követően kapott magyar nemesi címet Ferenc Józseftől),
- de teljesített megbízásokat Fiuméban, Prágában, Boszniában.
Egyre növekvő bevételeit nem élte fel, külterületi telkeket vásárolt, néhány évtized alatt az övé lett a mai Angyalföld és Ferencváros jelentős része. Becsületessége, tisztasága legendás volt. A vasúti panamákról szóló cikkekben Gregersent mindig ellenpéldaként emlegették, Mikszáth a szegedi árvízen nyerészkedni akaró helyi vállalkozókkal szemben említette a norvég becsületességét.
Norvég és magyar
Egyszerre volt multinacionális nagyvállalkozó, norvég és magyar. Utóbbi tényleg nagyon érdekes, vajon miért zárta a szívébe ennyire ezt a Duna menti kis országot? Mert a szívébe zárta. Már az 1848-49-es forradalom alatt önként jelentkezett honvédnek, egy mérnökalakulatban szolgált utászként.
Világos után neki is menekülnie kellett, Itáliában dolgozott, ahol maradhatott volna, sőt mehetett volna tovább, de ő visszajött. Szobon telepedett le, a helyi hentesmester leányát vette feleségül. Egymás közt németül beszéltek, de gyerekeit a norvég és a német mellett már kiskorukban megtaníttatta magyarul. Összesen 19 gyermekük született, de csak 12 élte meg a felnőttkort.
Semmi nem maradt
Gyakorlatilag élete végéig dolgozott, még 80 éves kora felett is utazott, személyesen ellenőrizte egy-egy munka helyszínét. Szellemileg és testileg is frissen, 86 évesen álmában érte a halál 1910 szentestéjén.
Cégét viszont tönkretette a háború és Trianon, örökösei közül senki nem vállalta az újrakezdést, 1921-ben felszámolták a Gregersen G. és Fiai Építővállalatot. Ezután a hatalmas vagyont élték fel, de még 1951-ben is volt olyan tulajdonuk, amit az állam kisajátíthatott. Guilbrand Gregersen utolsó életben maradt lányát és unokáját Rákosiék kitelepítették.
(Kiemelt kép: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)
