Élet-Stílus

Chaplin holttestével zsarolták a családját

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 03. 02. 17:00

Korábban a témában:

Charles Spencer Chaplin 1889 áprilisában született a viktoriánus Londonban, szülei kabaréénekesek voltak. Még csak három éves volt, amikor édesapja elhagyta a családot, amire szörnyű nyomor köszöntött. Egy bűzös, zsúfolt házban nevelkedett, édesanyja, Hanah – sok akkori munkásosztálybeli nőhöz hasonlóan – prostitúcióra kényszerült, hogy egyáltalán etetni tudja családját. Charlie leginkább az utcán lógott, elhanyagolt gyereknek érezte magát, később így fogalmazott:

A családunk erkölcsi értékeit az átlaghoz mérni olyan lenne, mint a hőmérőt a forró vízbe tenni: nem létező értéket mutatna.

Hannah nem bírta a nyomást, testileg és szellemileg is megtörten elmegyógyintézetbe került, a két fiú pedig árvaházba. Charlie már kisgyermekként állt színpadon, a XIX. század utolsó éveire már London pantomimtársulatainak legígéretesebb ifjú tehetségének tekintették. Amerikába 1912-ben utazott egy mutatványos társulat tagjaként, majd színészként egy csapásra karriert csinált.

A kis csavargó

Második filmjével, a Chaplin az autóversenyen című némafilmmel lett híres 1914-ben: ekkor már az a kacsázva járó, bő nadrágos csavargó volt, ahogy ma is mindenki ismeri. Sajnos volt honnan merítenie a karakter megformálásához, és hányatott gyermekkora, édesanyjához kötődő negatív érzések egész életére rányomták a bélyegüket.

Nem volt egy szépfiú, de hírneve, igéző tekintete, mosolya minden nőt levett a lábáról – állítása szerint 2000 nőt vitt ágyba. És ezt ki is használta, barátnői, szeretői a 15-20 éves korosztályból kerültek ki. De nagyon félt a kötődéstől, az ideális nőt úgy jellemezte, “én nem vagyok belé szerelmes, ő viszont teljesen belém van habarodva”. Rettegett attól, hogy elhanyagolják, megbántják és elhagyják, ezért a legkisebb dologtól is féltékenységi rohamot kapott .

A “kis csavargó” hamarosan a humor és a némafilm koronázatlan királya lett, gyakran írt forgatókönyvet, rendezte saját filmjeit.A hangosfilm megjelenésével komoly hátrányba került, hiszen ő az arcjátékával, mozgásával mulattatott. De megfelelt az új kihívásoknak is, a Modern idők című hangosfilmet életműve csúcsaként szokás emlegetni. Ezt követően azonban eltűnt a vászonról.

Svájcban halt meg

Többször is lett volna rá lehetősége, mégsem akarta felvenni az amerikai állampolgárságot. Ez is hozzájárulhatott, hogy a korábban körülrajongott, megbecsült színészt a II. világháború utáni kommunistaellenes hisztériában kommunistabarátsággal vádolták meg. Amikor pedig 1952-ben Londonba látogatott, az Egyesült Államok váratlanul megvonta tőle a beutazási engedélyt.

Chaplin tehát negyedik feleségével, Oona O’Neill-lel és nyolc gyermekével ezután Svájcban, Lausanne mellett telepedett le, és ott is élt egészen 88 éves korában, 1977. december 25-én bekövetkező haláláig.

Halála után elrabolták

A Corsier-sur-Vevey temetőjében búcsúztatták, de nem nyugodhatott sokáig: két hónappal a temetés után, 1978. március 2-ára virradóra sírját feltörték, koporsója eltűnt. A tettes nem egy őrült rajongó volt, a sírrabló hamarosan telefonon jelentkezett, és szláv akcentussal követelt 600 ezer dolláros váltságdíjat a színész maradványaiért. Eleinte nem vették komolyan, de amikor fotót küldött a tölgyfa koporsóról, többé nem volt miben kétkedni.

A rendőrség gőzerővel nyomozott, az özvegy alkudozott, semmi esetre sem akart fizetni. Még akkor sem, amikor két legkisebb gyermekét fenyegették meg életveszélyesen. A huzavona eredményeként a váltságdíj 250 ezer dollárra csökkent, és az idő a bűnözők ellen dolgozott. Az tudott volt, hogy mindig egy lausanne-i nyilvános fülkéből hívta az asszonyt. A város összesen 200 fülkéjét a rendőrség folyamatosan figyelte, így kapták el a 24 éves lengyel autószerelőt, később a társát is, egy 38 éves bolgár autószerelőt.

Zsarolásért és kegyeletsértésért kaptak fejenként hét és fél évet. Chaplin koporsóját a Genfi-tótól 15 kilométerre találták meg egy sekély gödörbe ásva. Visszavitték a temetőbe, és a hasonló esetek megelőzése érdekében körbebetonozták.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.