Élet-Stílus

Hatalmas tömegverekedés, több mint száz emberrel egy brit pubban – videó

Az összecsapásról készült felvételt már 800 ezren nézték meg a Facebookon. Nem véletlenül.

A brit sajtóban megjelent hírek szerint több mint száz ember verekedett össze a hétvégén az angliai Trowbridge egyik kocsmájában. A jelenetről egy ott szórakozó fiatalember készített egy rövid videót, amit Facebook-oldalán tett közzé. A felvételt e cikk írásakor már majdnem 800 ezerszer nézték meg.

Tommy Arkle a brit sajtónak nyilatkozva elmondta: először csak páran estek egymásnak, majd szinte egyik pillanatról a másikra teljesen elszabadultak az indulatok, és mindenki elkezdett mindenkivel verekedni. „Nem volt elég kidobó, hogy rendet tegyenek” – mondta el a 21 éves teherautósofőr a Daily Mailnek.

„Még soha nem láttam ehhez hasonlót. Láttam már kocsmai verekedéseket, de ez egészen más volt” – közölte Arkle a Mirrorral. Elmondása szerint a pubban szinte mindenki részt vette a bunyóban, „férfiak és nők is”. Elmondása szerint a rendőrök nagyjából negyed óra alatt kiértek a helyszínre, és leállították a verekedés.

A helyi rendőrség közlése szerint egy rendőr sérült meg a bunyóban, aki a földre zuhant, miután az egyik verekedő fejen ütötte. Egy fiatalembert – Arkle egyik barátját – kórházba kellett szállítani, miután fejen vágták egy üveggel, de rajta kívül csak egy ember sérült meg, aki könnyebb zúzódásokat szenvedett.

A rendőrök egy ember vettek őrizetbe nyilvános verekedés gyanújával, akit közvetlenül a tömegbunyó előtt kidobtak a kocsmából, valamint egy másik ember ellen kés birtoklása miatt indítottak eljárást.

A pub tulajdonosa, a Wetherspoon kocsmalánc egy közleményben ítélte el „a nagy mennyiségű ember viselkedését”, közölve, hogy még soha nem történt ilyen eset az érintett szórakozóhelyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik