Élet-Stílus

Egy vagyont fizetett valaki a Harambe gorillára emlékeztető chipsért

Harambe, a gorilla volt a 2016-os év egyik legnagyobb internetes szenzációja, miután egy ember ostobasága miatt meg kellett halnia.

A 17 éves, 180 kilós hím a cincinnati állatkertben élt, amíg tavaly májusban a kifutójára beesett egy hároméves kisfiú. A gyerek egy vízzel teli árokba zuhant, Harambe odament hozzá, kihúzta, majd vonszolni kezdte maga után. Az állatkert személyzete úgy döntött, hogy az a legbiztonságosabb, ha kilövik az állatot.

Europress
Europress

A történtek miatt az egész világ felháborodott. Egyrészt, mert az esetről készült videofelvételen úgy látszik, Harambe nem bántani, hanem éppen megmenteni akarta a gyermeket. Mások nehezményezték, hogy a gondozók éles lőszert használtak altatólövedék helyett. Sokak pedig arra mutattak rá, hogy a súlyosan veszélyeztetett nyugati síkvidéki ezüsthátúak alfajába tartozó majomnak az állatkert, illetve a szülők hanyagsága miatt kellett meghalnia.

Harambe akkora posztumusz hírnévre tett szert, hogy még az amerikai elnökválasztáson is kapott 11 ezer szavazatot, holott a voksolás napján már több mint fél éve halott volt. De ezzel együtt is komplett agyrémnek tűnik, hogy valaki 100 ezer dollárt (29 millió forintot) fizessen egy darab rágácsáért, csak mert az úgy néz ki, mint Harambe az egyik híres fotóján.

Fotó: eBay
Fotó: eBay

A tüzesen csípős Cheetos-darabkát az eBay-en hirdette árverésre a szerencsés megtaláló. Egyedi darab, a képeken látható állapotban, a zacskója nélkül. A licit szerény 11 dollár 99 centről (3800 forintról) indult, aztán pillanatok alatt az egekbe szökött. Nem sokkal január 7-i lezárása előtt, az aukció néhány cent híján 100 ezer dollárnál tartott. A hirdetés azóta nem érhető el az eBay-n.

(via Fox5 Vegas)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik