Élet-Stílus

A lehető legnagyobb ajándékot kapta a feleség a házassági évfordulóra

24.hu
24.hu

2017. 02. 01. 12:08

Az életet.

Cindy Chafian policisztás vesebetegségben szenved. A ciszták a vesében növekednek, roncsolják a szöveteket, és ez számos komplikációhoz vezet.

A 45 éves nőnek három rokona – az anyja, a nagyapja és a nagybátyja – is átültetésen esett át, de Cindy ódzkodott ettől a megoldástól, annak ellenére, hogy már 2013-ban kiderült, akár a férje, Scott is lehetne a donor. A 47 éves férfi többször is jelezte, szívesen megtenné ezt feleségéért.

A virginiai Suffolkban élő Cindy a Today-nek elmondta: tavaly szeptemberben, amikor beavatkozást végeztek a megmaradt egy veséjén, eldöntötte, hogy ez így nem mehet tovább. Azt mondta a férjének:

„Megérdemled, hogy legyen egy feleséged., A gyerekek megérdemlik, hogy legyen anyjuk. És én is megérdemlem, hogy éljek, és ne csak létezzek.”

Cindy megkapta férje egyik veséjét.

A beavatkozásra január 24-én került sor, a pár 20. házassági évfordulója előtti napon.

Scott, amikor felébredt az altatásból, izgatottan kérdezte, hogy van a felesége, hogy sikerült a műtét. Megnyugtató híreket kapott. A vese működik.

A férfi elmondta: párja láthatóan sokkal jobban nézett ki a műtét után, mint korábban. Cindy kapott egy új esélyt az életre, és most mindketten úgy érzik, sokkal szebb jövő vár rájuk.

facebook.com/cindy.chafian

 

Kiemelt fotó: Facebook

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.