Élet-Stílus

Fél évre börtönbe kerülhet, ha rágyújt a saját erkélyén

A felette lakó jelentett fel egy berlini nőt az esti cigarettázásért.

250 ezer eurós pénzbírságot vagy féléves börtönbüntetést kockáztat egy berlini nő, ha este nyolc óra után a saját erkélyén mer dohányozni.

Az 52 éves Uta F. kilenc éve él lakásában. Azt mondta: nem dohányzik sokat, néha esténként elszív egy cigarettát egy pohár bor mellé, vagy ha nem tud aludni, rágyújt. Felső szomszédja azonban beperelte, mondván, a cigarettafüst az ő lakásába is bejut.

Végül a bíróság úgy határozott: este nyolc és reggel hat között Uta F. nem gyújthat rá az erkélyén. Ez a döntés magában még nem rendkívüli, azt viszont a bíróság szóvivője is elismerte, hogy a kilátásba helyezett büntetés felettébb szokatlan.

Az ítéletet egyébként egy 2015-ös szövetségi bírósági döntés alapján hozták, ami alapján kimondták, hogy időben lehet korlátozni, hogy a társasházak lakói mikor dohányozhatnak erkélyükön, mert a cigarettafüst zavaró lehet a többi lakó számára. Tavaly egyébként egyéves pereskedés után döntött úgy egy düsseldorfi bíróság, hogy nem lakoltathatnak ki egy dohányzó férfit, mert nem lehetett hitelt érdemlően bizonyítani, hogy zavarta volna a többi lakó nyugalmát. (The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik