Élet-Stílus

Széll Tamásék is nagybevásárlással kezdték a Bocuse d’Or-t

A magyar csapat reggel 9 óra 50-kor kezdte a főzést a lyoni döntőn. A piacon viszont már hétfőn mindent beszereztek, ami a húsos, illetve a vegán menühöz kell. Az Akadémia a kezdés előtt nem sokkal rakta ki, hogy pontosan mit készítenek Széllék. Az első versenynapon minden csapat kiválogatta a hozzávalókat, a séfek hosszasan szagolgatták a zöldségeket – egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű az a citrom vagy a gyökérzöldség.

Azt már többször elmondtuk, hogy a húsos fogás a bresse-i csirke köré épül, a köret sem volt ismeretlen, különböző tenger gyümölcseivel készülnek Széllék. Lesz homár, folyami rák, de értelemszerűen nem ez képviseli a magyar vonalat. A zsűri ugyanis a nemzeti jelleget is pontozza, és

mi lehetne magyarosabb a savanyításnál?

Ezen kívül főszerepet kap a tokaji bor, a fűszerpaprika, a szarvasgomba, a tölgy, a mangalica és a petrezselyem is. Az első tányért 2 óra 50-kor tálalják, egy perccel se hamarabb, a másodikat fél 4 előtt 5 perccel. Gianni Annoni, a Bocuse d’Or Akadémia egyik tagja korábban elmondta nekünk, hogy ez az étel hőmérséklete miatt is fontos, így áll össze a harmónia. Be kell hozni a hátrányt, mivel lehet, hogy elsőre nem örült a csapat, hogy utolsóként főznek az első napon, ez még lehet előny. Csak robbantani kell, hogy minden kóstoló emlékezzen a magyar csirkére.

Azt se felejtsük el, hogy idén először szakított a hagyományokkal a szakácsolimpia, és a halat zöldségekre cserélték. Ez kicsit felrázhatja a mezőnyt, mégiscsak teljesen húsmentes, vegán az egész fogás. Szabó Kevin, Széll Tamás commis-ja és a séf már javában készíti a gyökér és csicsókapürét, a pirított póréhagymát és grillezett zellert. bocuse

Azt pedig senki se gondolja, hogy ez a verseny csak a szakmát érdekli. Egyrészt idén magyar moderátor, Jókuti András vezeti a döntőt, másrészt tényleg rengeteg magyar szurkol Szélléknek. Amikor az egyik francia műsorvezető felkonferálta a tizenkettedik csapatot, a háttérben csak annyi hallatszott, hogy

Hajrá Magyarország!

Sajnos pont a magyar boxnál futott be az esemény tiszteletbeli elnöke, Joël Robuchon, az interjú elvette Szélléktől a figyelmet, azért lehetett látni valamit Szabó Kevinből, ráadásul Széll Tamás is elmosolyodott egyszer. Sokan dobogóra várják a magyarokat.

bocuse

Széllék tányérjára még várni kell egy kicsit, de az első csapatok már délután fél 2-kor végeznek. 24-én a mezőny fele főz, holnap is tart még a Bocuse d’Or, szerdán derül ki, hogy ki nyeri a nemzetközi döntőt. A magyarok közül Hamvas Zoltán ül a zsűriben, már el is foglalták a helyüket, mindenki egy pohár pezsgővel készül a kóstolásra. Ami viszont érdekes, hogy ezúttal viszont nincs női zsűritag.

Ha bekapcsolódna, itt követheti élőben a döntőt. A svédek tányérja már befutott szintén szarvasgombával, úgyhogy siessen!

bocuse

Ajánlott videó

Olvasói sztorik