Élet-Stílus

Egy prédikátor motorolajat itat a csodálatos gyógyulásra vágyó hívőkkel

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 01. 23. 13:33

A mérgező folyadék természetesen egy imától megtisztul, sőt, gyógyít is – állítja a férfi.

A mélyen vallásos emberek furcsa dolgokra képesek, főleg, ha azokat az Isten felkent emberének tekintett papok kérik őket – ezt bizonyítja a dél-afrikai Daveyton egyik prédikátora, Bongani Maszeko is, aki egyszerűen csak motorolajat itat a gyógyulni vágyó hívőkkel, azt állítva, hogy a nyilvánvalóan mérgező folyadék fogyasztása biztonságos, hiszen imádkozott felette, sőt, általa gyógyítani is képes.

“Nem készítettem semmiféle kutatást [arra vonatkozóan, hogy a motorolaj káros-e], mivel bármi átlényegülhet valami mássá, ha imádkozol felette. Az egész folyamat célja a gyógyítás, és az Úr erejének bizonyítása.”

– mondta el a férfi a Sowetan Live című tévéműsorban, majd állításait a The Star nevű lapnak is megerősítette:

Ha imádkozunk valami felett, akkor annak a mérge eltűnik, így nem árthat az embereknek. Semmi rossz nem történt, nem is kerültek tőle kórházba az emberek.

Igazát pedig Márk evangéliuma 16. fejezetének 18. versével erősítette meg:

Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.”

Nem vagyunk meggyőződve az eljárás működőképességéről. Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az országban ilyen dolgok történnek: néhány héttel ezelőtt egy másik prédikátor rovarirtót fújt a gyógyulni vágyók arcára (szerencsére senki sem sérült meg, vagy szenvedett károsodásokat), egy újabb szónok pedig tavaly egy nehéz hangfalat helyezett egy földön fekvő nő testére, majd ráállt, emelvényként használva azt. A nő néhány nappal elhunyt – halálának oka belső vérzés volt.

Az Oddity Central nyomán
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Tusnádfürdő, 2017. július 22.
Orbán Viktor miniszterelnök előadása előtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én.
MTI Fotó: Veres Nándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.