Élet-Stílus

Celluxszal rögzítette a falhoz leragasztott szájú kétéves gyerekét egy anya

Mindezt a Facbookon élő videóban osztotta meg, mint gyereknevelési tanácsot. Rendőrök vitték el.

Az ohió Reynolds város rendőrei letartóztattak egy 18 éves nőt, miután celluxszal a falhoz ragasztott kétéves kisfiát, és mindezt élő videón osztotta meg Facebook-oldalán – jelentette a helyi sajtó. A nő ellen emberrablás vádjával indítottak eljárást a hatóságok, fiát pedig a gyermekvédelmi hatóság gyámsága alá helyezték.

A rendőrség előző hét szerdán szerzett tudomást a videóról, és már másnap délelőtt ki is vonultak a nő lakására, akit azon nyomban őrizetbe is vettek. A felvételről két helyi televízió tájékoztatta a hatóságokat, miután egy néző felhívta rá az ABC6 és a MyFox26 újságíróinak figyelmét.

A felvételen látni lehet, hogy az egy szál pelenkában lévő kisgyerek mindkét keze a csuklónál fogva a falhoz van rögzítve a celluxszal, és a szája is le van ragasztva. Shayla Rudolph közben „gyereknevelési tanácsként” próbálja eladni amit csinált, közölve, hogy ha valaki nem tud takarítani, vagy főzni a rohangáló gyereke miatt, akkor ragassza a falhoz, ahogy azt ő is tette.

És hozzátette, hogy a kisfiúval nincsen semmi gond, hiszen onnan is láthatja a televíziót. A felvételen közben hallani lehet, ahogy a leragasztott szájú gyerek sírni próbál. A rendőrség közlése szerint a gyerek nagyjából negyed órán át volt a falhoz ragasztva.

A nő az ABC6 közlése szerint először azt mondta, hogy az egész csak egy vicc volt, de később már arról beszélt, hagyni kéne, hogy úgy büntesse a gyerekét, ahogy azt ő jónak látja. Majd közölte, mostantól úgy bünteti, hogy a sarokba állítja.

A nő legalább kilenc hónap, és maximum öt évig tartó börtönbüntetésre számíthat, ha a bíróság bűnösnek találja az ellene felhozott emberrablási vádban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik