Élet-Stílus

Megfagyhattak volna a fiatalok – a legváratlanabb helyről érkezett a segítség

Sikerült túlélniük a fagyos éjszakát, barátra leltek, és megváltoztatták az életét is.

A 22 éves Charlotte Ellis és barátja, az ugyanannyi idős Taylor Waldon a minap késő éjszakáig buliztak Londonban. Ittak is rendesen, ez okozhatta, hogy kissé elszámították magukat, és sikerült lekésniük az utolsó vonatot.

Ott álltak a januári fagyban az utcán a tudattal, hogy az állomás csak négy óra múlva nyit ki – írja a Daily Mail.

Bizonyára már a legrosszabb forgatókönyveken járt az agyuk, amikor valaki a lány háta mögött megszólalt:

Ha gondolják, kölcsönadom a kabátom, és a paplanom, hosszú lesz a várakozás, és fagyos az éjszaka”.

Egy hajléktalan férfi állt mögöttük. Charlotte nem sokat teketóriázott, bebújt mellé a paplan alá.

A fiatalok gyorsan összebarátkoztak a férfival, akit, mint kiderült, Joeynak hívnak. Az együtt átfagyoskodott éjszaka után közölték vele: szó sincs róla, hogy nélküle menjenek haza. A férfi zavarba jött, és csak sok győzködés után volt hajlandó elfogadni a meghívást.

Elmentek a lány essexi rokonainak házába, ahol Joey megfürödhetett, és ágyban tölthetett egy éjszakát. Aztán elvitték fodrászhoz, étterembe, adtak neki egy telefont, együtt megnéztek egy filmet.

Charlotte-nak sikerült öt nap alatt találnia egy munkalehetőséget Joey számára. Elment az interjúra, és fel is vették. Azóta lakást is találtak neki.

A lány a sztorit természetesen megosztotta a Facebookon.

Attól, hogy valakik fedél nélkül élnek, még nem kell azt feltételezni, hogy rossz emberek. Pont olyanok, mint te meg én”.

 

Kiemelt fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik