Élet-Stílus

Egy év után véletlenül találta meg a nyertes lottószelvényt

24.hu
24.hu

2017. 01. 16. 13:44

Amerika legszerencsésebb emberének titulálják Joemel Panisát. Az oregoni férfi egy vagyont nyert a lottón – de nem akármilyen körülmények között.

Panisa még 2016. január 13-án, tehát több mint egy évvel ezelőtt vásárolta meg a szelvényét, amellyel két nappal később meg is nyerte a Mega Millions nevű játék egyik fődíját,

1 millió dollárt (290 millió forint).

Csakhogy ő egyáltalán nem tudta, hogy nyert, sőt: nem is emlékezett arra, hogy egy évvel ezelőtt lottózott.

Az egészre úgy derült fény, hogy Panisa – aki amúgy egy golf és wellness-szálloda rendezvényszervezőjeként dolgozik – a napokban a hóvihar miatt otthon maradt és rámolt kicsit a dolgozószobájában. A szerencsejáték-cég közleményéből kiderül, hogy a férfi a legnagyobb meglepetésére rátalált a borítékra, amelybe még tavaly beletette a szelvényt. A kíváncsiság kedvéért rákeresett az interneten, és így tudta meg, hogy nyert.

Január 9-én találta meg a szelvényt, ami óriási mázli, tekintve, hogy idén január 17-e lett volna az utolsó nap, amikor még bejelentheti igényét a nyereményre.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.