Élet-Stílus

Tudomány: kiderült, milyen sok közös dolog van az orrszarvú kakájában és egy Facebook-posztban

Fontos felfedezést tett kutatók egy csoportja: rávilágítottak, milyen meglepő módon hasonlít a szélesszájú orrszarvúk széklete egy Facebook-poszthoz – a tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B nevű kiadványban tették közzé, itt szúrta ki az LA Times.

Az közismert dolog, hogy az állatok

nem csak úgy céltalanul kakálgatnak ide-oda, ürüléküknek fontos üzenetértéke van.

Nem véletlen, hogy a zsákmányállatok minden erejükkel igyekeznek eltüntetni ürülékük szagát, míg a kutyák észvesztve pisilgetnek körbe mindent, amit a sajátuknak gondolnak. Hasonlóképpen működik ez a szélesszájú orrszarvúknál is, akik egyfajta üzenőtáblának használják székletüket. De nem csak elijesztésnek, vagy területük megjelölésének, hanem ennél sokkal komplexebb módon konkrét kommunikációnak.

Azt, hogy az orrszarvúak egymásnak üzennek ürülékükkel, már a ’70-es években gyanítani kezdte egy dél-afrikai kutató, Norman Owen-Smith, azonban azt, hogy ez az állatok közötti kommunikációban mennyire fontos, csak most kezdik felismerni. Az orrszarvúaknak nagyon rossz a látásuk, és nagyban támaszkodnak a szaglásukra – így érthető, miért találják olyan jó kommunikációs mérföldköveknek a nagyon magasra halmozódó székletüket.

A kutatócsoport, akik most kimondottan erre az üzengetésre koncentrálva figyelték meg az állatokat, észrevették, hogy vannak kimondottan olyan közösségi ürítőhelyek, melyeken kimondottan üzenési céllal székelnek. El is jutottunk oda, hogy mi a közös a Facebook-posztban és egy orrszarvú-kakában:

mindkettőt a megfelelő felületen/területen, kommunikációs céllal helyezik el.

Az egész tanulmány nagyon érdekes, az összes következtetést itt lehet elolvasni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik