Élet-Stílus

Veszett módon támadt a családra a kutya, mert pulóvert akart ráadni gazdája

Az agresszív pitbullkeveréket csak úgy tudták befogni, hogy késsel szúrták meg, majd elektromos sokkolóval, és altatóval lőtték meg.

Két ember került kórházba a floridai Tampában, miután rájuk támadt a család kutyája, mert gazdája megpróbált ráadni egy karácsonyi pulóvert – jelentette a helyi sajtó. A Scarface(Sebhelyesarcú) nevű eb először gazdiját, az 54 éves Brenda Guerrerót harapta meg a karján, majd rátámadt a nő férjére is, amikor a 46 éves férfi neje segítségére sietett.

A helyi rendőrség közlése szerint ezután a házaspár 22 éves fia egy késsel rontott a kutyára, akit a nyakán és a fején szúrt meg. Bár Scarface ekkor rárontott a fiatalemberre, mindhármuknak sikerült bemenekülniük a házba a kutya elől. A helyszínre kiérkező rendőrök elmondása szerint az eb rendkívül agresszív volt, és csak nagy nehezen tudták befogni, az állategészségügyi szolgálat embereinek segítségével.

A hatóságok közlése szerint a kutyát először egy altatólövedékkel lőtték meg, majd miután bement a házba, ahol volt két kisgyerek is, a rendőrök először egy babzsák lövedékkel lőtték meg, majd elektromos sokkolóval próbálták kiütni. Végül az állategészségügyi szolgálat embereinek egy befogóbottal sikerült elkapniuk.

A pénteken történt kutyatámadás után az 54 éves Guerrerót súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol meg is kellett műteni. A nő unokája a New York Daily Newsnak vasárnap elmondta: nagymamája már „sokkal jobban van, végre már tud mozogni és beszélni”. A nő férjét szintén kórházba kellett vinni, de az ő állapotáról nem közöltek információkat.

A kutya közben az állategészségügyi szolgálat vette magához. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az eset miatt el kell-e altatni az állatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik