Élet-Stílus

Fotósorozat: Az elhagyatott romváros, ahol nyolcvan éve megállt az idő

Fotósorozat: Az elhagyatott romváros, ahol nyolcvan éve megállt az idő

Egykor Franco seregei és a köztársaságiak csaptak itt össze, sőt, a lakók jó része pedig életét vesztette.

Mindössze negyven kilométerre járunk az Ebro-parti Zaragozától, a festői Aragónia székhelyétől, ahol a környék egykor a közel három éven át tartó spanyol polgárháború véres csatáinak egész sorát láthatta.

A második spanyol köztársaság elleni katonai puccskísérletből háborúba sodródott nacionalisták és köztársaságiak 1937-ben az elhelyezkedése miatt kulcsfontosságú Zaragoza birtoklásáért küzdöttek, az útjukba kerülő falvakat és városkákat sokszor pillanatok alatt elsöpörve.

27357227315_24ad4a0e95_k

Így járt az apró Belchite is, ahol a csapatok két héten át tizedelték egymást, és szomorú módon az éppen rossz helyen tartózkodó helyieket.

14663902148_64ca9c921d_h

28020696646_e85bb72a8c_k

A háború után az ország új vezetője, Francisco Franco úgy döntött, hogy a város romjait hagyják érintetlenül, hogy a háború mementójaként emlékeztesse az embereket.

26955455375_8769292059_k

27744709371_0335bdcef9_k

27977932101_6ce6d2f548_k

26863055314_59c6ae31e0_k

Az évszázados épületekkel teli város ma szabadon bejárható. A házak roskadozó falait ugyan megerősítették, de az utcákon sétálva még mindig úgy érezhetjük magunkat, mintha csak egy nemrég véget ért háború romjai közt sétálhatnánk.

14663987907_69272347d1_h

27744183521_91ceeb1e71_k

Belchite egyébként nem csak a turisták, hanem a filmesek számára is vonzó, hiszen számtalan brit, amerkai, vagy épp spanyol film kulcsjeleneteit forgatták már tt – ezek közül a legismertebbek talán az 1988-os Münchausen báró kalandjai és az idén épp tíz éves A faun labirintusa.

Fotók: Thierry Llansades
Olvasói sztorik